Elhalasztanák az új támogatási rendszer bevezetését

A Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szervezetek/Szövetkezetek Hangya Együttműködése szeretné elérni, hogy halasszák el Magyarország csatlakozását az Egységes Mezőgazdasági Támogatási Rendszerhez (SPS).

Egyebek között ez a téma is szerepelt a Hangya Igazgató Tanácsának hétfői budapesti ülésén, amelyen vendégként jelen volt Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára - közölte a Hangya közleményében.

A Hangya a fiatal magyar gazdákat tömörítő az AGRYA-val közösen még május 16-án kezdeményezte, hogy azSPS bevezetésére ne 2009. január 1-jén, hanem a megfelelő hatástanulmányok birtokában, a gazdálkodókat a változásokra felkészítő folyamat végén kerüljön sor. A nézetek közelítésére szakértői egyeztetések lesznek még szeptember folyamán az FVM és a Hangya között - áll a közleményben.

A Hangya javaslatait a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosítására vonatkozóan az FVM államtitkára támogathatónak találta, és bár az őszi parlamenti ülésszakon a téma nem szerepel napirenden, megfelelő szakmai egyeztetés alapján felkínálta azok közeli jövőben való érvényesítéséhez a szükséges segítséget.

A Hangya az alkalmi munkavégzés szabályainak életszerűvé tételének szükségességét is felvetette, főként a kertészeti ágazatra tekintettel. Gőgös Zoltán megoldási javaslatokat kért, és ígéretet tett arra, hogy felkéri a szociális és munkaügyi minisztert az elé tárt konkrét esetek ellentmondásainak, és a jogszabály életszerűtlenségének vizsgálatára.

A Hangya tagszervezetei felhívták a figyelmet arra is, hogy a kiskereskedelemben a magyar termelők és szövetkezeteik piaci pozícióját számos esetben ellehetetlenítik olyan külföldi szállítmányok, amelyek a magyar minőségi előírásoknak nem felelnek meg, továbbá illegális módon, valamint számla nélküli érkeznek az országba. Ezért kezdeményezték, hogy ezen anomáliák megakadályozására sürgősen szülessenek kormányzati intézkedések.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo