Egymilliárdos beruházás Rákospalotán

A Sara Lee Hungary Zrt. egymilliárd forintos beruházást hajtott végre Rákospalotán, amely része az utóbbi tíz év 7 milliárd forintos befektetéseinek.

Az idei egymilliárd forintos beruházás révén a teljes teaüzem átépült Rákospalotán, és alkalmassá vált az új csomagolástechnikák alkalmazására. Az új beruházást bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Seres Tibor, a Sara Lee Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta a nemzetközi vállalat magyarországi elkötelezettségét, amelyet befektetései is bizonyítanak. A Magyarországon előállított és a világ 12 országába szállított termékeket magyar árunak tekintik. A Sara Lee beruházása és termelése során elkötelezett a természettudatosság mellett.

A teaüzem átépítése hatással lesz a gyár egész munkájára, hiszen a mintegy 3.000 négyzetméternyi területen áthelyezik a gépeket, új technológiát telepítenek. A jelenleg külön épületekben üzemelő gépek az átalakítás után egy komplex csarnokba kerülnek.

Tóth Tibor, a Sara Lee közép-európai logisztikai igazgatója hangsúlyozta, hogy a rákospalotai üzemben végrehajtott beruházás nemzetközi is, hiszen nemcsak a magyar forgalmazást, hanem a Belgiumba, Dániába, Hollandiába, Csehországba és egyéb országok piacaira gyártott termékeket is érinti.

A Sara Lee Hungary Zrt. az elmúlt 10 évben 7 milliárd forintot fektetett be Magyarországon a kávé és tea piac fejlesztésébe. Az idén megvalósult egymilliárd forintos beruházás az alig másfél évvel ezelőtt végrehajtott 800 millió forintos fejlesztés után indult.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo