Alaptőkét emelt a TakarékBank

A TakarékBank Zrt. igazgatósága a bank 2008. márciusi közgyűlésének meghatalmazása alapján határozatot hozott a bank alaptőkéjének emeléséről.

A meglévő tulajdonosok körében kibocsátott, összesen 1,15 milliárd forint névértékű, a bank törzsrészvényeire átváltható kötvények jegyzése sikeresen lezárult.

A hét éves futamidejű kötvények, amelyeket a jegyzési joggal rendelkező takarékszövetkezetek, a DZ Bank, illetve az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség jegyeztek le, a futamidő második évének lejártakor alakíthatók át részvényekké a kötvénytulajdonosok döntése alapján.

"Az elmúlt időszakban jelentősen aktivizálódott a TakarékBank és a takarékszövetkezetek együttműködése, aminek keretében számos fejlesztést is végrehajtottunk. A jelenlegi alaptőke-emelés biztosítja azt, hogy a TakarékBank - piaci mozgásterének bővülésével - a korábbiaknál is hatékonyabban tudja betölteni ernyőbanki szerepéből fakadó feladatait." - nyilatkozta Csicsáky Péter, a TakarékBank vezérigazgatója.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo