300 millióból tartják meg a munkahelyeket

Közel 300 millió forint értékű munkahelymegtartó beruházást valósított meg 2008-ban a nyíregyházi Start Rehabilitációs és Foglalkoztatási Kht. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, így jövőre is annyi megváltozott munkaképességű embert tud majd foglalkoztatni, mint az idén - közölte Balogh Zoltán vezérigazgató.

A fejlesztésre fordított összeg döntő részét különböző gazdaság-fejlesztési pályázatokon nyerte a társaság; a beruházások pénzügyi elszámolása lezáródott, s az új évtől már teljes kapacitással működhetnek az érintett üzemek - mondta a cégvezető. A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató és képző Start Kht. - Balogh Zoltán tájékoztatása szerint - Békés megyében nyomdaüzemét, szállítási kapacitását és tanintézményét fejlesztette. Borsod megyében háztartási és higiénés termékeket előállító papírüzemét korszerűsítette, míg Szabolcsban a mezőgazdasági feldolgozói, valamint a faipari üzemeit bővítette.

A húsz évvel ezelőtt alakult nyíregyházi cég a három megye mellett Hajdú-Biharban is rendelkezik ipari, kereskedelmi és szolgáltatói gazdasági egységeket. A négy megyében összesen közel háromezer csökkent munkaképességű embert foglalkoztat, s a létszámot az új évben is szeretné megtartani.

A gazdasági tevékenységből a közhasznú társaságnak 2008-ban várhatóan 3 milliárd forint lesz az árbevétele. Ez valamivel elmarad az egy évvel korábbitól, mivel a piacon az utóbbi hónapokban keresletcsökkenés alakult ki a pénzügyi válság következtében - tette hozzá a vezérigazgató.

A Start Kht. ipari üzemeiből évente 400-500 millió forint értékű terméket exportálnak, Ausztriába, Németországba, Franciaországba, Romániába és Olaszországba. A 2008-ban is elérték a félmilliárdos árukivitelt, az öt európai uniós országba cipőipari, ruházati és háztartási vegyiárukat szállítottak. A jövőt illetően az exportpiaci pozíció megtartásában bíznak a társaság vezetői.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo