Oroszország már nem része Európának, az Európa Tanács kizárta tagjai közül

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszünteti Oroszország tagságát a szervezetben.

Szomorú történelmi pillanat ez. Az Európa Tanács egy nagy tekintélyű, nyitott nemzetközi szervezet, amelynek eddig 47 tagja volt. Minden olyan európai állam beléphetett, amely elfogadta a jogállamiság intézményét és garantálta állampolgárai számára az alapvető szabadság és emberi jogokat. A Tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása. Ennek keretében állították fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma. Az Európa Tanács laza, kormányközi együttműködést jelent és nem az Európai Unió egyik intézményét.

Az alapítók egy jobb világban hittek. Fotó: coe.int.hu

A Tanács gyakorlatilag egy olyan elképzelés szimbóluma lett az évtizedek alatt, amely egy békésebb, jobb világban hitt, mint amit a XX. század képviselt két világháborújával. Az Európa Tanács tulajdonképpen Winston Churchill ötletéből fakadt. Ő egy „Európai Egyesült Államok-ban” gondolkodott elkerülendő egy újabb világháborút, de olyan szoros együttműködést nem sikerült kialakítani. Helyette 1949. május 5-én, Londonban 10 állam aláírta a londoni szerződést, melynek keretében megalakult az Európa Tanács. Az intézmény tagjainak száma mindeddig folyamatosan nőtt. Magyarország a rendszerváltást követően 1990-ben csatlakozott.

Oroszország mostani elvesztésével a humanizmus hívei súlyos vereséget szenvedtek, ami semmi jóval nem kecsegtet hosszútávon sem. A több ezer európai halott pótolhatatlan vesztesége mellett mindkét oldal további károkat kénytelen elkönyvelni már eddig is, és a jövőben tovább. Oroszország pénzügyi rendszere gyakorlatilag összeomlott. A tőzsde bezárt, a jegybank kétszeresére emelte az alapkamatot, az ország államcsőd előtt áll, miután Putyin közölte, hogy tartozásaikat rubelben fizetik ki a jövőben. Oroszország fizetésképtelenségével érne fel a Fitch nemzetközi hitelminősítő értékelése szerint, amennyiben az orosz állam nem amerikai dollárban fizeti ki a 30 napon belül esedékes dollárkötvények után járó kamatokat. Közben ketyeg az adósságóra néhány, rubelben denominált adósság esetében is. A szankciós politika miatt a kereskedelem is összeomlóban, ami egész Európát fenyegeti. Nyugaton az energiahordozók, keleten a minőségi árucikkek hiányával kell küzdeni. Következmény az elszabaduló infláció, a növekvő munkanélküliség, a szegénység terjedése. És akkor még nem beszéltünk az instabil politikai helyzetről, ami egészen egy újabb világháborúhoz vezethet.

A strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet tájékoztatása szerint Oroszország részvétele az Európa Tanács munkájában 26 éves tagság után szűnik meg.

Emlékeztettek, a Parlamenti Közgyűléssel folytatott eszmecserét követően a Miniszteri Bizottság február 25-én határozott a kizárást lehetővé tevő eljárás megindításáról, továbbá beleegyezett abba, hogy felfüggeszti Oroszország képviseleti jogát a Miniszteri Bizottságban és a tanács Parlamenti Közgyűlésben.

Egy nappal korábban az orosz külügyminisztérium tájékoztatta a szervezet főtitkárát, hogy az alapokmánynak megfelelően kilép az Európa Tanácsból, valamint azon szándékáról, hogy felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése keddi rendkívüli ülésén javasolta Oroszország kizárását a szervezetből, megítélése szerint ugyanis egy másik tagország, Ukrajna megtámadásával Oroszország súlyos jogsértéseket követett el, nem tesz eleget kötelezettségvállalásainak.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo