Magánegészségügyi toplista: milyen ellátásért fizetnek leginkább a magyarok?

Egyes orvosi szakterületeken szinte megkerülhetetlen, máshol alig vesszük igénybe a magánegészségügyi szolgáltatásokat – az NN Biztosító kutatásából pontosan kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája.

Miközben a magánellátások költsége a többség számára kifejezetten megterhelő, egyelőre nagyon kevesen élnek csak az egészségbiztosítások és egyéb konstrukciók lehetőségével. A kutatás szerint azonban ebben is pozitív fordulatot hozhat a pandémia.

Az aktív korú (20-65 éves) hazai internetezők 60 százaléka igénybe vette már a magánegészségügy szolgáltatásait, 13 százalékuk ráadásul új belépő volt az elmúlt évben. A magánegészségügy egyre erősödő népszerűségéhez így nem férhet kétség, az NN Biztosító kutatásából emellett egyértelműen kirajzolódik a magyarok magánellátási TOP-listája is.

Ha fogászat, akkor csak a magán?

Az első hely vitathatatlanul a fogászaté: a magánegészségügy ügyfelei közül 94 százalék nyilatkozott úgy, hogy járt már magánfogorvosnál, egyharmaduk az elmúlt egy év során is. A második helyen a nőgyógyászat/szülészet áll 50 százalékos aránnyal, amit a bőrgyógyászat követ harmadikként. A megkérdezett területek közül a legritkábban igénybe vett szolgáltatási területnek a reumatológia, a neurológia és a dietetika számít.

(Forrás: NN Biztosító)

A kezeléseket tekintve a megkérdezettek 70 százalékának volt valamilyen műtétje az élete során, ebből mintegy 16 százalék magánegészségügyi ellátásban végeztette el a szükséges beavatkozást, amelyek jellemzően az egy napos sebészeti kategóriába estek. A toplista itt is tanulságos: jelentős előnnyel az általános sebészet (43 százalék) vezet a nőgyógyászat (17 százalék) és a szemészet (14 százalék) előtt. A több napos beavatkozások terén az ortopédia (26 százalék), a fül-orr-gégészet (24 százalék) és a nőgyógyászat (23 százalék) alkotja az élmezőnyt.

(Forrás: NN Biztosító)

A válaszok alapján legtöbben a betegközpontúság és a nagyobb bizalom miatt döntöttek magánszolgáltatók mellett. A jövőben azonban ennél is többen, a kutatásban résztvevők 29 százaléka venne igénybe magánellátásban műtéti beavatkozást. A műtéti ellátás finanszírozása azonban közel minden második páciens (44 százalék) számára anyagilag megterhelő volt.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo