Kevesebb cukrot iszunk az üdítőkkel

2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség korábban tett önkéntes vállalása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél.

A magyarországi élelmiszergyártó ágazatok közül elsőként és a mai napig egyedül a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség fogadott el önkéntes cukorcsökkentési programot. A vállalási rendszer célja, hogy 2020. végéig felére csökkenjen a Magyarországon forgalomba hozott alkoholmentes italok (szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek, jeges teák) átlagos cukor- és kalóriatartalma a 2010-es értékekhez viszonyítva.

Kép: Pixabay

A szövetséget alkotó vállalatok a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésévelvalósítják meg, valamint bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát. Mindemellett a tagvállalatok — marketingtevékenységük révén — tudatos folyadékfogyasztásra ösztönzik a fogyasztókat, annak érdekében, hogy egyre többen válasszák az alacsony energiatartalmú vagy kalóriamentes termékeket.

2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott/forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent, ami 3%-os javulás a 2017-ben mért 40%-os értékhez képest.

2010-ben az alkoholmentes italok 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma

Az éhezésbe és az elhízásba is belehalunk
Az emberiség tovább él, de nem egészségesebb, tűnik ki a brit Lancet orvostudományi szaklap világméretű vizsgálatából. A négy fő halálok: magas vérnyomás, túlsúly, dohányzás és cukorbetegség.
már csupán 23 kalória.

2010. és 2018. között a csökkentett kalóriatartalmú (azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter) és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett.

Az üdítőitalokból bevitt kalória mindössze 2-3 százaléka az átlag magyarországi fogyasztó által bevitt teljes energia (kalória) mennyiségének.

Az üdítőital szövetség példaértékű cukorcsökkentési programja egyértelműen mutatja a hazai és nemzetközi vállalatok elkötelezettségét a magyar piac iránt. A vállalások eléréséhez szükséges új, innovatív technológiák alkalmazása és a folyamatos termékfejlesztés jelentős mértékben erősíti a hazai élelmiszer-feldolgozó ágazat versenyképességét” – közölte a hír kapcsán Nagy István agrárminiszter.

Szövetségünk és tagvállalataink tisztában vannak azzal, hogy felelősséggel tartoznak termékeik minőségért és fogyasztóink egészségéért. Ennek megfelelően folyamatos termék innovációval, felelős reklámozással, a fogyasztók minél szélesebb körű tájékoztatásával járulunk hozzá a közös népegészségügyi célok eléréséhez.” — mondta Miklósvári Géza, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség elnöke.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo