Nem találnád ki, miről szól a Yale legnépszerűbb tantárgya!

2018. július 10. kedd - 12:01 / Kriston László
  •    

A boldogságról. Ez az egyetem történetének legnépszerűbb kurzusa, hiszen az 1701-ben alapított tanintézményben nem jelentkeztek ilyen sokan egy tantárgyra. Szám szerint ezerkétszázan hallgatják a boldog életről szóló tanokat. Egy óriási előadóteremben.

Sokan szeretnének rájönni, hogy mi a jó, tartalmas, élménygazdag, kiegyensúlyozott, boldog élet titka. Ragozzuk még? Annyi jelző mondható rá.

A Yale University-n indult kurzus a témában, amelyet mintegy ezerkétszáz egyetemista hallgat heti két alkalommal egy óriási előadóteremben. A Yale-t 1701-ben alapították, azóta nem fordult elő, hogy egy tantárgyat ilyen sokan hallgattak volna egyszerre.

A tantárgy címe: “Pszichológia és a jó élet”, és igazán érthető, hogy miért oly nagy az érdeklődés rá. Modern társadalmunkban egyre nagyobb az elidegenedés, nemcsak egymástól, de a természettől is. A fősodor által diktált célok (anyagi szerzés, karrierizmus) pedig nem adnak tartós választ arra, hogy miként lesz az ember boldog az életben.

Már a fiatal diákok is érzik, hogy valami nincs rendben. Felmérések kimutatták, hogy rekord szintre emelkedett a diákokban a stressz. Ebben látja a tantárgy vonzerejét Laurie Santos pszichológia professzor, aki ezt a kurzust vezeti a Yale-n.

szív_pixabay

A média és a társadalom fősodra azt sugallja, hogy a pénz, a javak birtoklása, a gazdagság azok a célok, amikért küzdeni kell az életben. Ahogy azt Santos a Reuters-nek elmondta: “Keményen dolgozunk, hogy jó fizetésünk legyen és nagy házunk. De nem ezek tesznek minket boldoggá.” Ebből ered a “félreakarás” (mis-wanting), vagyis amikor az emberek nem a megfelelő célokat űzik az életben. (A Boldog munkavállalóról itt olvashatsz.)

A tantárgytól azért is várnak sokat a hallgatók, mert elvileg empirikus, tudományos alapon kínál válaszokat az élet e nagy kérdésére: hogyan éljünk boldogan.

Santos-nak nincs egyértelmű receptje a boldogságra, de azért a pszichológia tudományából fel tud mutatni néhány viselkedési mintát, ami elősegíti a mentális jólétet, a lelki békét: társas érintkezés (szocializáció), testmozgás, meditáció, és sok alvás. “Az igazán boldog emberek sok időt töltenek együtt másokkal, és prioritást adnak a barátjaikra fordított időnek”, mondta Santos. “Még arra is szánnak időt, hogy a kávéházi baristával beszélgessenek.”

Ki lehet találni, mint a tantárgy házifeladatai… A hála kimutatása. Kedvesnek lenni másokkal. Emberi kapcsolatok, barátságok kultiválása.

(WEF, Reuters)

Yale
A Yale az első egyetem a Ivy League-en belül -melybe beletartozik a Harvard, a Princeton, a Yale, a Columbia is-, ahol tantárgyat szenteltek a boldogság témakörének. A Yale-en diplomázott az amerikai elnökök közül például az idősebb és a fiatalabb Bush, de a celebek közül Paul Newman és Meryl Streep is.

 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor