Ezért lehet magasabb a villanyszámla

Egyre inkább visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba, sokan – biztonsági okokból – valószínűleg a következő hónapokban is több időt töltenek majd otthon, mint a korábbi években ilyenkor. A több otthon töltött idő magasabb otthoni energiafogyasztást és így magasabb rezsiszámlát jelent, így most még inkább érdemes foglalkozni azzal, hogyan takarékoskodhatunk az energiával. Megfelelő háztartási eszközökkel és azok tudatos használatával évente több tízezer forinttal faragható le a rezsi.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A koronavírus-járvány kevés kedvező mellékhatása közül az egyik, hogy – más országokhoz hasonlóan – Magyarországon is csökkent az áramfogyasztás. A mintegy 5 százalékos mérséklődés mellett ráadásul – mivel úgy módosultak az áramfogyasztási szokások, hogy a napon belüli csúcs a déli órákra esett – az áramtermelésben jelentősen növekedni tudott a napenergia aránya a szén rovására. Ezzel párhuzamosan az országos áramfogyasztásban minden bizonnyal tovább nőtt a háztartások aránya, hiszen a kijárási korlátozások, a távmunka térnyerése, a digitális távoktatás – és sajnos nem egy esetben a válsággal együtt járó elbocsátások – miatt a megszokottnál több időt töltöttünk otthon. Egy brit becslés azzal kalkulált, hogy az átlagos háztartások áramfogyasztása akár 25 százalékkal is nőhetett. Ebben a helyzetben célszerű végiggondolni, hogy ezt a fogyasztásnövekedést milyen praktikákkal lehetne ellensúlyozni.

Magyarországon az egy főre jutó évi 5,7 tonna CO2-kibocsátásából 1,3 tonna a háztartások tevékenysége folytán jut a légkörbe, ennek döntő része pedig a fűtő- és tüzelőanyagok elégetéséből származik. Számítások szerint a családi házakban felhasznált energia 75 százalékát fűtésre (és egyre nagyobb arányban hűtésre), 12 százalékát a használati meleg víz előállítására, 13 százalékát pedig a ház elektromos berendezéseinek működtetésére és a világításra fordítjuk. Ezekből az arányokból látszik, hogy a legnagyobb megtakarítást – mind környezeti-, mind rezsiszempontból - az otthonok hőszigetelésével és a korszerű fűtéssel és hűtéssel lehetne elérni, de azzal is sokat spórolhatunk, ha korszerű, energiatakarékos háztartási gépeket használunk.

Tízezreket spórolhatunk takarékos gépekkel

 „Magyarországon, bár az elmúlt években a támogatott csereprogramoknak is köszönhetően csökkent a háztartási nagygépek átlagéletkora, még mindig sok koros és energiapazarló készülék üzemel” – hívja fel a figyelmet Budai Nikoletta, az LG Magyarország szakértője.
Beszédes adat, hogy amennyiben hazánkban az összes, 8 évnél idősebb, korszerűtlen mosógépet, hűtőt és fagyasztót modern készülékre cserélnék a háztartások, összesen évi 1,9 millió tonnával lenne csökkenthető Magyarország CO2-kibocsátása. E mennyiség ötödét eredményezné a mosógép-matuzsálemek lecserélése, a fennmaradó részt pedig kb. fele-fele arányban hozná az elavult hűtők és fagyasztók kiváltása új készülékekkel.
„Nem mellesleg egy ilyen csere a rezsire is jótékonyan hatna: egy tizenéves hűtőt A+++ kategóriásra lecserélve az éves áramszámla mintegy 10 ezer forinttal lehet kisebb, egy ennél is idősebb hűtőtől megválva pedig közel 30 000 forint megtakarítás adódik. Hasonló a helyzet a mosógépek esetében is, ahol a csere révén — a használat gyakoriságától függően — a villanyszámlán akár 10-12 ezer forintot, a víz- és csatornadíjon további hasonló summát spórolhatunk meg évente” – húzza alá az LG szakértője.
A hűtők esetében ráadásul egy korszerű készülék sokat segíthet az ételpazarlás csökkentésében is. Ez sem kis probléma, hiszen Magyarországon évente fejenként 33 kg rosszul tárolt vagy feleslegesen megvásárolt élelmiszer kerül a szemétbe.
„Ez azt jelenti, hogy az élelmiszerpazarlás megszüntetésével egy négytagú család akár évi 50 ezer forintot is megtakaríthatna” – mondja Budai Nikoletta.
Szintén a környezetvédelmet szolgálja, ha olyan készüléket választunk, amely hosszú éveken át működik anélkül, hogy le kellene cserélnünk. A háztartási nagygépekben és légkondicionálókban alkalmazott inverteres motor a hagyományos meghajtáshoz képest kisebb energiafelhasználást, tartósabb működést tesz lehetővé: nem véletlen, hogy az LG például az Inverter Direct Drive közvetlen meghajtású mosógépek motorjára 10 év garanciát vállal.

Változtassunk a szokásainkon!

A hosszabb otthon töltött időből fakadó többlet-energiafogyasztást a szokásaink átalakításával és a készülékek megfelelő használatával is ellensúlyozhatjuk. Fürdés helyett zuhanyozzunk és azt is fogjuk minél rövidebbre, ha a sütőben készítünk ételt, egyszerre nagyobb adaggal dolgozzunk, kézi mosogatás helyett pedig inkább mosogatógépet használjunk. Utóbbi jelentőségét jól mutatja, hogy ha az egész EU átállna kézi mosogatásról gépire, összesen évi 92 terawattóra energiát lehetne megtakarítani, ami Portugália éves teljes villamosenergia-fogyasztásának kétszeresével, avagy a tagállamok összesített villamosenergia-fogyasztása 3 százalékával egyenlő. Ez nem minden, hiszen emellett több mint 6,142 milliárd liter ivóvizet is meg lehetne takarítani - ez a mennyiség 2,5 millió olimpiai úszómedence feltöltéséhez elegendő.

A hűtőt nem szabad sem sugárzó hőforrás (pl. tűzhely) közelébe állítani, sem közvetlen napsugárzásnak kitenni. A készülék hátulján lévő kondenzátorrácsnak a jó szellőzéshez tér kell, ezért ne helyezzük a gépet szűk kamrába, a faltól tartsunk legalább 10 cm távolságot és félévente portalanítsuk a rácsot. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy jól zár, illetve szigetel-e az ajtó, és a nem No Frost rendszerű készülékeket évente kétszer olvasszuk le.

A mosógép esetében a mosási hőmérséklet okos megválasztásával takaríthatjuk meg a legtöbb energiát, vagyis célszerű az átlagos szennyezettségű ruhákat csak 30-40 fokon, de az átlagosnál hosszabb programon mosni. A gépet töltsük tele, de ne tömjük túl, a ruhákat pedig lehetőleg a szabad levegőn szárítsuk meg. Ha mégis kénytelenek vagyunk szárítógépet használni, előtte minél nagyobb fordulaton centrifugáljuk ki a ruhákat – kivéve persze az igazán kényes darabokat, de akár érdemes lehet szárítógépek közül is a mai modern energiatakarékosabb A+++ energiaosztályú készülékekre váltani.

Nyakunkon a klímaszezon

Az, hogy a megszokottnál többet vagyunk otthon, azt is jelenti, hogy a légkondicionálót is többet használjuk majd, illetve sokakban érhet meg a gondolat, hogy szükségük van egy légkondi felszerelésére. Ahogy a többi háztartási gépnél, itt is fontos az energiatakarékosság és a tudatos használat. Legalább A+ energiahatékonysági kategóriájú berendezést válasszunk, üzemeltetés közben pedig figyeljünk arra, hogy a külső hőmérséklethez képest 8-10 foknál ne legyen nagyobb a különbség azon a területen, ahova beérkezünk, így van ideje a szervezetünknek akklimatizálódni. A szűrőket a saját egészségünk, a kültéri egységet a készülék hosszabb élettartama és a kisebb energiafogyasztás érdekében tisztítsuk rendszeresen. Ha elmegyünk otthonról, kapcsoljuk ki a készüléket.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo