A globális felmelegedés miatt rekordmértékű az erdőpusztulás

Erdőtüzek miatt tavaly rekordmértékűre nőtt a globális erdőpusztulás. Brazíliában, Portugáliában és Indonéziában égtek a legnagyobb területek. Az amazonasi esőerdőből háromszor nagyobb terület pusztult el 2016-ban, mint egy évvel korábban.

Összesen akkora terület semmisült meg, ami megfelel Új-Zéland területének, vagyis nagyjából 268 ezer négyzetkilométert jelent.

Az amerikai World Resources Institute által működtetett erdőfigyelő program, a Global Forest Watch (GFW) számítása szerint 297 000 négyzetkilométernyi erdős terület semmisült meg 2016-ban, ami nagyjából Olaszország nagyságú területet jelent. (Itália 301 ezer négyzetkilométert tesz ki.)

2016-ban tehát 51 százalékkal növekedett az elpusztult erdőségek területe a 2015-ös mennyiséghez képest. Csak az amazonasi esőerdőben 37 000 négyzetkilométernyi fás terület vált semmivé, ami csaknem háromszor akkora, mint az egy évvel korábban elvesztett terület.

Kép: SXC

A brazil hatóságok azonban ennek éppen az ellenkezőjét állítják: "adataik" szerint 2016 augusztusa és 2017 júliusa között az erdőpusztulás az Amazonas környékén 16 százalékkal csökkent, ráadásul ez három éve először mutatott csökkenő tendenciát. Az illetékes brazil hatóság, az Ibama még így is a kilencedik legrosszabb évnek kiáltott ki a 2016-os évet amióta 1998-ban elkezdte az erdőpusztulás mérését.

A GFW szerint az emberi civilizáció által okozott globális felmelegedés növeli az erdőtüzek előfordulásának veszélyét, mert az egyre gyakoribbá és súlyosabbá váló kánikulák és az aszályok idején könnyen kigyulladhatnak a szárazzá vált erdők. Idén Kalifornia és Portugália erdőit tizedelte meg tűzvész.

Az erdőpusztulás másik oka, hogy olajpálmaültetvényeket telepítenek az ottani ökoszisztémák helyére, veszélybe sodorba az őshonos fajokat.

(Reuters)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo