Van még feljebb?

Miközben tavaly csökkent a német nagyvállalatok jövedelme, vezetői abban az évben is többet kerestek, mint korábban.

A csúcsra a Beiersdorf, a Nivea-termékeket is gyártó konszern távozó vezetője, Stefan Heidenreich került, 23,45 millió euróval. A vezérigazgató hét évet töltött a vállalkozás élén, és kiválásakor fizették hosszabb távra szóló járandóságait is. Ez a legmagasabb összeg, amelyet a német nagyvállalati vezető valaha keresett.

Kép: Pixabay

A második helyre Oliver Baete, az Allianz-konszern elnöke került, 10,33 millióval. 2017-ben még öt, 10 milliónál többet kereső német vállalatvezető szerepelt a listán.

El sem tudja képzelni, hogy ennyi nyugdíj is van
Dieter Zetsche, a Daimler-konszern vezérigazgatója májusban, 43 év után nyugalomba vonul vállalatától. Anyagi gondjai nem lesznek: egy napra eső nyugdíja 4250 euró, azaz 1,4 millió forint lesz.
További sorrend: Bill McDermott, a SAP szoftverkonszern főnöke 9,97 millió eurós jövedelmével éppen a tízmillió alatt maradt. Joe Kaser (Siemens) 9,6, Bernd Scheifel (HelidelbergCement) 9,43 millióval ugyancsak. Dieter Zetschke, a Daimler vezetője „csak” 8,26 milliójával a 6. helyet foglalta el a csúcskeresők listáján, míg a hetediken állami vállalat, a Deutsche Post vezére, Frank Appel állt, 8,19 milliós éves javadalmazással.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo