Uniós forrás digitális fejlesztésre is: sokat érő többletpontok

Ismét rajtvonalhoz sorakoznak a hazai vállalkozások, pár napon belül ugyanis újfent beadhatóvá válnak a mikro, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítését célzó uniós forráscsomag pályázatai. Két dologra bizonyosan nagyon kell majd figyelni az eredményes pályázás érdekében. A Modern Vállalkozások Programjának szakértői díjmentesen segítenek a többletpontok megszerzésében.

Lényeges különbség a korábbi átfogó, vállalkozásfejlesztési támogatásokhoz képest, hogy a január közepén induló GINOP Plusz-1.2.3-21. konstrukció két, földrajzilag is elkülönülő szakaszra van bontva: első körben január 19-től a gazdaságilag kevésbé fejlett régiókban fejlesztést megvalósítani szándékozó kkv-k számára nyílik egy 80 milliárdos keret, bő egy héttel később pedig a jobban teljesítő térségekben projektet tervező cégek előtt tárul fel a lehetőség 20 milliárd forint erejéig. Ámde bárhol is szeretné az ember az elképzeléseit megvalósítani, kiindulva a legutóbb tapasztalt óriási érdeklődésből, rendkívül sokat számít, ki milyen erős pályázattal indul.

A szoros versenyen való sikeres megmérettetés kritériumaira hívja fel a figyelmet Czimbalmos Levente, az elmúlt években tizenötezernél is több hazai vállalkozás digitalizációját díjmentesen támogató kamarai kezdeményezés, a Modern Vállalkozások Programjának (MVP) szakmai vezetője. „A decemberi partnerségen megjelentetett Felhíváshoz képest tágult a lehetséges kedvezményezettek köre a fejlettebb régiókból pályázó vállalkozásokkal. A szakaszokra bontással az elhatárolást a kiíró megoldja ugyan, de a kevésbé fejlett régiók kérelmezői így is ötödével kevesebb forráskereten osztozhatnak. Mindkét csoport tehát csak szabott keretre pályázhat. A szűkülő lehetőségek miatt határozottan felértékelődik, hogy a beadott pályamű hány pontot ér el a bírálaton. A támogatáshoz szükséges minimum pontszám így jó eséllyel nem lesz elegendő, azaz a léc várhatóan jóval magasabban lesz majd és mivel a cégek a pénzügyi és egyéb, a benyújtáskori adottságaikon nem tudnak már változtatni, versenyfutás indulhat az opcionálisan elérhető pontokért. Így az, hogy egy pályamű mennyire komplex, van -e benne például digitális tartalom, nagy valószínűséggel a siker záloga lesz. A kérelmezők pedig nem pusztán egymással, de az idővel is versenyt futnak.” – jósolja a szakértő. Czimbalmos Levente hozzáteszi, „De hogy valami biztatót is mondjunk az elmúlt időszakokban még nem, vagy sikertelenül próbálkozóknak: a kiíró most elsősorban nem a korábbi nyerteseket, hanem őket szeretné forráshoz juttatni. Aki például a régebbi GINOP Plusz konstrukciókban már rendelkezik eredményes pályaművel, eleve ki van zárva, akik viszont 2014 és 2020 között még egyáltalán nem nyertek GINOP-pályázaton, kapásból 20 ponttal indulnak neki a megmérettetésnek.” A pontok harmadát azonban nagyon fel lehet tornászni, ha van a pályázatban műszak-szakmai többlettartalom. Ilyenek például a digitális fejlesztések is, melyek önmagukban az opcionálisan elérhető 30 pont negyedét, míg kapcsolódó tanácsadással az egyharmadát adhatják. A kiírás forrás- és időkerete, ill. a várható kérelmezői dömping miatt serénykedni kell a beadással, de minél élesebb lesz a verseny a pályázatok között, annál fontosabbá válnak az említett digitalizálással szerezhető többletpontok. Eddig tapasztalataink alapján minden vállalkozásnál van informatikai fejlesztést igénylő üzleti folyamat, terület, általában több is. Aki komolyan gondolja, hogy ebben a körben szeretne európai uniós pályázati forráshoz jutni, annak komplex pályázatot kell most beadnia. Ennek pedig kulcstényezője a digitalizáció – mondja Czimbalmos Levente.

Mindezekben, azaz a digitális tartalom kitalálásában, megfogalmazásában, a megfelelő szállítók és termékek kiválasztásában Programunk tanácsadói sokat tudnak segíteni – jegyzi meg Pankucsi Szilárd, a Program beszállítói csoportjának vezetője. „A tanácsadás térítésmentes, ráadásul nem csak a pályamű előkészítésében nyom sokat a latba, hanem a kapott digitális fejlesztési koncepció révén a támogatás jelentős része vissza nem térítendővé válik. Szállítói és termékkatalógusunkból, amelyben 1100 informatikai beszállító több mint háromezer, a Program által auditált, megbízható és egyedi kedvezménnyel rendelkező terméke szerepel – az érdeklődők pár kattintással tudnak árkalkulációt készíteni, amit csak be kell csatolni a pályázathoz, nem kell a szokásos, három árajánlattal és bonyolult adminisztrációval bajlódni. Digitális fejlesztések esetén az említett melléklet elkészítése, - ahogy a Programba történő regisztráció is, - kötelező.” – sorolja a nyilvánvaló előnyöket és szükséges feltételeket Pankucsi Szilárd. „A támogatás esélyek jelentős javításán és egyszerűsítésen túl, kézzel fogható, anyagi előnyt, szakértelmet és megbízhatóságot jelent tehát a pályázóknak a Programmal való együttműködés” – foglalja össze a szakértő, aki hozzáteszi: korábban több pályázati kiírás során sikeresnek és hatékonynak bizonyult az általuk kidolgozott rendszer. A mostani támogatási körben a legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező, legalább háromfős kkv-k pályázhatnak, akik nem tartoznak a KATA hatálya alá. A támogatás akár 200 millió forint is lehet. A szakértők mindegyike a keret teljes és gyors kimerülésére számít, így megfelelő felkészültségű pályázatíró, a sebesség és nem utolsó sorban a többletpontokat biztosító elemek, úgymint a digitális fejlesztési tartalom nem lehet választás kérdése a sikerrel pályázni kívánóknak.

(x)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo