Bécs megelégelte, hogy nem tartja be a jogszabályokat az Airbnb

Bécsnek nem sikerült dűlőre jutnia az Airbnb képviselőivel, ezért a város megszakította velük a tárgyalásokat. A legnagyobb szállásmegosztó portál sem az osztrák jogot, sem Bécs alapvető követeléseit nem hajlandó elfogadni.

A magánszállások adózásának egységesítése és ellenőrizhetősége érdekében Bécs 2017-ben szigorította idegenforgalmi törvényét. Ennek értelmében minden magánszállásadónak bejelentési kötelezettsége van, a kiadott lakás vagy szoba után helyi adót köteles fizetni, melynek befizetéséhez külön bankszámlát kell nyitnia.

Kép: Alex Halada / PID

A törvény az online platformokat pedig a magánszállások adatainak kiadására kötelezi. Mivel az adóelkerülő szállásadókat tetemes, akár 2.100 eurós bírság is fenyegetheti, ezért a törvény életbelépése után sok magánszállásadó önszántából teljesítette bejelentési kötelezettségét, ezzel jelentősen növelve Bécs idegenforgalmi bevételeit. 

Mivel a magánszállások piaca továbbra is nehezen ellenőrizhető, Bécs egyeztetésekbe kezdett a szállásmegosztó portálokkal, hogy az adót rajtuk keresztül kapja meg. Ezzel nemcsak az önkormányzat járt volna jól, de a bécsi magánszállásadók válláról is lekerült volna egy adminisztrációs teher.

Összesen 13 szállásmegosztó portállal már sikerült is megegyezni, az Airbnb-vel akkor feneklettek meg a tárgyalások, amikor a

Fontos változások jönnek a lakáskiadás adózásában
Sok lakáskiadásban érdekelt magánszemély örülhet, mivel a nyári adótörvények között több olyan módosítás is szerepel, ami olcsóbbá teszi a bérbeadásból származó jövedelem adózását. 
társaság megtagadta, hogy a város ellenőrizhesse, a befizetett adó megegyezik-e a valóban kiadott szobák után járó adó összegével. Abba sem ment bele, hogy gyanús esetekben kiadják a szállásadók személyes adatait.

Így a továbbiakban az Airbnb megkapja majd a hivatalos felszólítást, hogy adja ki az ügyfelei adatait. Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy a város közigazgatási eljárást indít ellene. Bár az Airbnb-vel való megegyezés célja az volt, hogy a szállásadók életét megkönnyítse, a tárgyalások megszakításával a szállásadók számára Peter Handke szerint ezután sem változik semmi. (eurocommpr.hu)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo