Nyugdíjasokra “vadászik” egy bécsi startup

2018. július 10. kedd - 12:32 / piacesprofit.hu
  •    

Dolgozni akaró nyugdíjasokat közvetít ki fiatal vállalkozásoknak egy bécsi startup, a WisR. Célja, hogy megőrizze a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát, illetve a nyugdíjasok számára megkönnyítse, hogy érdekes és hasznos elfoglaltságot találjanak maguknak.

Tavasszal indult, júniusban pedig már ötszáz felhasználója volt a WisR álláskereső portálnak, amely nyugdíjasok kiközvetítésére specializálódott. A bécsi startupot  2017 őszén a Bécsi Gazdasági Kamara támogatásával és azzal a céllal alapították, hogy megőrizzék és továbbra is hozzáférhetővé tegyék a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát.

Megbeszélés a WisR irodájában © WisR

Megbeszélés a WisR irodájában © WisR

Ezen kívül meg akarták könnyíteni az ezüstkorúaknak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is hasznos és értelmes munkával járulhassanak hozzá a társadalom jólétéhez. A cég ötlete annyira megtetszett a HR-szakmának, hogy két hónap alatt négy befektető 250 ezer euróval szállt be az üzletbe.

Öt dolog, amitől a dolgozók félnek
A legtöbben a nyugdíjas évektől, az életszínvonal csökkenésétől, és a munkahely egészségre gyakorolt negatív hatásaitól félnek.

A WisR oldalon olyan 55 év felettiek regisztrálhatnak, akik nyugdíjba vonulásuk után is szívesen dolgoznának részmunkaidőben vagy projekt alapon. Megadhatják, hogy eddig milyen munkakörökben dolgoztak, mik az erősségeik, illetve milyen típusú elfoglaltságot keresnek maguknak.

A másik oldalon olyan fiatal vállalkozások vannak, ahol nagy a lelkesedés ugyan, de elkel az idősek tapasztalata és segítsége. Így lett például a 68 éves Silvia, aki 33 éven át egy férfi szabóságban dolgozott varrónőként, nyugdíjba vonulása után nélkülözhetetlen támasza Marianak, a fiatal divattervezőnek. Maria ugyanis nagyon jó az új modellek megrajzolásában, az első darabok összeállításakor azonban nagy szüksége van Silvia gyakorlatára és tapasztalatára.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.