Már nem a kínaiaké a legnagyobb

A Summit, az amerikaiak új óriás számítógépe immár a legnagyobb a világon, a kínaiak öt év után a második helyre szorultak. A szuperkomputer elsősorban a mesterséges intelligencia fejlesztését szolgálja.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Oak Ridge Nemzeti Kutatóközpontban két teniszpályányi területet foglal el az IBM által épített gép. Óriás mennyiségű víz áramlik a 37 000 processzort hűtő rendszerében, amely másodpercenként 200 kvadrillió számítás elvégzésére képes. (A nagyságrendet 15 nulla jelzi a 200 után..).

Kép: IBM

Ezzel a Summit egymilliószor akkora teljesítményt nyújt, mint egy átlagos laptop, és kétszer akkorát, mint a kínai Sunway TaihuLight, amely 2013 júniusa óta volt a világ legerősebb komputerrendszere.

Az óriásgép elsősorban a mesterséges intelligencia, az AI-kutatások szolgálatában áll majd, többbek között segítheti a Google és az Apple ilyen vonatkozású fejlesztéseit.

Mesterséges Intelligencia = több bevétel
A mesterséges intelligencia is egy üzlet, illetve eszköz a növekedéshez. Mint technológia még fejlődőben van, tehát nagy befektetéseket igényel, ezért igyekeznek a cégek minél hamarabb mérhető anyagi előnyöket learatni az MI-innovációkból.

E célokat szolgálja, hogy 9000 hagyományos processzora mellett a rendszerbe csaknem 28 000 grafikus processzort építettek be, és azok segítségével nem csak a legnagyobb, de a „legokosabb” számítógép is jelenleg a világon.

Kifejlesztését az amerikai kormány ösztönözte azért, hogy lépést tarthassanak Kínával mind katonai területen, az atomfegyverek, a szuperszónikus repülőgépek kifejlesztésénél, mind a polgári repülésben, az olaj-  és a gyógyszerkutatásban.

(Forrás: Wired)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo