Erre figyeljünk, mielőtt beülünk a közösségi autóba

Az e-carsharing az autóbérlésnek már hazánkban is egyre elterjedtebb formája. Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy az előzetes regisztrációt követően, okostelefonnal, percalapú elszámolás mellett vehetjük igénybe a járműveket, és azokat a szolgáltatási területen belül szabadon használhatjuk. A buktatóit írta meg a das.hu.

Előzetesen érdemes tájékozódnunk a szolgáltató honlapján, hogy például ehetünk-e, ihatunk-e, dohányozhatunk-e, esetleg élő állatot szállíthatunk-e az autóban. Ugyanis a legtöbb esetben valamennyi előbb említett tevékenység kizárt.

Kép: Avalon

Fontos, ha az autóba ülve ilyet tapasztalunk, azt rögtön jelentsük a bérbeadónak. Erre azért is van nagy szükség, hiszen, ha ezt elmulasztjuk, a következő bérlő pedig jelentést tesz, a takarítási költségek valószínűleg minket terhelnek, függetlenül attól, ki okozta a kárt.

A bérlés elején, még mielőtt kigurulnánk a parkolóból, kötelező értékelnünk a járművet. Ez az úgynevezett átadás-átvétel. A bérlés alatt ugyanis a saját felelősségünk az autó állapotának megóvása. Így ha nem jelentjük az észlelt sérülést, takarítani valót, a következő bérlő viszont ezt megteszi helyettünk, úgy a bérbeadó ezt akként értékelheti, mintha mi volnánk érte a felelősek.

Karbonsemleges az autómegosztás az Uber riválisánál
Már az első évben több millió dollárt költ a Lyft karbonsemlegesítő projektekre, vagyis olyan beruházásokra, amik üvegházgáz-megkötéssel ellentételezik az autóhasználattal járó káros anyag kibocsátást. Az Uber vetélytársa így próbál ügyféllojalitást kiépíteni a környezettudatos polgárok körében.
Felmerül a kérdés, hogy mi történik, ha épen, tisztán tettük le a járművet és utánunk sérülést jelentenek. Amennyiben a bérlésünk után sérül meg az autó, a szolgáltató kikéri az adott közterületen lévő kamerák felvételeit. Bizonyítatlanság esetén azonban fennállhat a felelősségünk.

Ezért is nagyon fontos, hogy a bérlés elején járjuk körbe az autót, ha pedig találunk valamit, azt fotóval jelentsük. Egyébként fényképet annak igazolására, bizonyítására is készíthetünk, hogy az autót sértetlenül, tisztán hagytuk el.

Tájékozódjunk továbbá a maximum bérlési időtartamról, arról, hogy hol parkolhatunk, parkolási díjat kell-e fizetnünk, milyen biztosítás van az autón.

Nem utolsó sorban lássuk, egy sajnálatos baleset bekövetkezésekor milyen teendőink is vannak. Személyi sérülés esetén hívjunk nyomban mentőt, rendőrt. Haladéktalanul vegyük fel a kapcsolatot bérbeadóval is, illetve lehetőség szerint ne álljunk el az autóval, a felelősség későbbi megállapíthatósága érdekében.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo