Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt

Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását.

 


Kép:sxc

Ez az egyik legfontosabb megállapítása annak a most zárult kutatásnak, amelyet a Rehabjob megbízásából végzett a BellResearch. Ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességűek ne csak alig 10 százaléka dolgozzon a verseny- és a közszférában, többek között odafigyelésre, a kommunikációs akadályok áthidalására, mindkét fél felkészítésére és nagyobb nyitottságra lenne szükség.

Előítéletek között

"Önmagában a  speciális igényű munkavállaló felvétele csak egy elem a sorban. Naponta szembesülünk azzal, mennyire sokat számít, ha egy cég nem feladatot akar kipipálni, hanem valódi integrálásra törekszik. Egy ilyen projektet teljes körűen érdemes csak megvalósítani, a munkaerő-közvetítéstől és a munkát keresők felkészítésétől a munkahelyi érzékenyítő tréningen és az ott dolgozók bevonásán át a folyamat egészének végigkíséréséig." - kommentálta a kutatást Dobár Attila, a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci reintegrációjával foglalkozó Rehabjob ügyvezető igazgatója. "Sajnos egyik félnek sem könnyű leküzdenie a mentális akadályokat: a munkaadók jelentős része kizárólag fizikai, segéd- vagy betanított munkára tud csak elképzelni megváltozott munkaképességű munkatársat, a munkavállalók pedig tartanak az újtól, a szokatlantól és kellemetlenségektől. Az ilyen akadályok maguktól nem múlnak csak úgy el." - mondta Dobár Attila.

Jobb munkaerő?
A magasabb szintű lojalitást igazolja a megváltozott munkaképességűeket elsősorban a konyhai kisegítői munkára nagy számban foglalkoztató Eurest Kft. példája is, ahol az integrálási programot követően a korábbi 50% körüli fluktuációs arány a töredékére esett vissza. “Saját, jól felfogott érdekünkben segítjük a speciális helyzetben lévő kollégák beilleszkedését. Odafigyeléssel minden megoldható: az is, ha valaki csak ülő munkát tud végezni, ha rendszeresen kell gyógyszereznie magát, vagy tagoltan kell vele beszélni. Étteremvezető kollégáim szerint a legodaadóbban pontosan a nagyobb odafigyelést igénylő kollégák végzik a munkájukat.” - mondta Kaszás Helga az Eurest Kft HR igazgatója.

A megkérdezett cégek legnagyobb számban (38%) mozgáskorlátozott munkatársakat foglalkoztatnak, őket követik sorrendben a valamilyen betegségben vagy szervi megbetegedésben szenvedők (36%), a hallássérültek (20%), valamint a vakok és gyengén látók (16%). Az értelmi fogyatékosok a foglalkoztatottak alig 9%-t teszik ki.

Míg a foglalkoztatott megváltozott munkaképességűek 59%-a szakmunkás végzettséggel, 46%-a érettségivel, 14%-a pedig diplomával is rendelkezik, addig 53%-uk fizikai, betanított vagy segédmunkát végez, 26%-uk takarítói, gondnoki, karbantartói munkakörben dolgozik, további 21%-ot pedig az adminisztrációs alkalmazottak aránya tesz ki.

Meglepő ellentmondásra utal, hogy miközben a megkérdezett cégek a fizikai akadálymentesítést és az ehhez szükséges forráshiányt tartják a "rehabosok" foglalkoztatásának egyik legnagyobb akadályának, addig az őket már foglalkoztató cégek elsöprő többségének, 92%-ának válaszaiból kiderült, hogy egyáltalán nem volt szükség beruházásokra. Ahol mégis át kellett alakítani a környezetet például rámpaépítés formájában, ott a jellemzően 1 millió Ft alatti beruházások 80% százalékát önerőből finanszírozták, és alig egyötödük vett ehhez igénybe pályázati forrásokat.

Mit tehetünk?

"Egy magas vérnyomással küzdő, szervátültetett vagy alig látó munkatárs befogadásához  oldani kell a félelmeket, a gátlásokat. Ha a munkaadó nincs felkészítve, akkor a közvetlen vezető nyűgnek fogja tekinteni a felsővezetői döntés alapján nála dolgozó új munkatárs integrálását és mentorálását. Ki kell alakítani a foglalkoztatás, az elvárások, a kommunikáció módját, mindehhez érzékenyítésre és felkészítésre van szükség. Ugyanígy szükség van a munkát keresők felkészítésére is, látniuk, érteniük kell az elvárásokat, a munkahelyi környezet sajátosságait és fel kell őket vértezni a legkülönbözőbb nehézségekre." - mondta Dobár Attila.

Rehabilitációs járulék
A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5 százalékát (a továbbiakban: kötelező foglalkoztatási szint). A rehabilitációs hozzájárulás éves összege a kötelező foglalkoztatási szintből hiányzó létszám, valamint a rehabilitációs hozzájárulás szorzata. A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 964 500 Ft/fő/év. Bővebben itt olvashat róla.

A kutatás szerint a sikeresen integrált speciális munkavállalók körében a fluktuáció csak töredéke a többi munkavállaló körében tapasztaltaknak, míg a munkatársak gyakori cseréje a beilleszkedéssel kapcsolatos negatív tapasztalatokra és a rosszul előkészített projektekre vezethető vissza. A megválás leggyakoribb okaként az elvárásoknak való meg nem felelés, a gyenge beválási szint és a kommunikációs nehézségek szerepelnek, pedig a sikeres integráció esetén az egészséges munkavállalókéhoz képest jóval alacsonyabb a munkaerő-elvándorlás, illetve elbocsátás szintje.

Az idei helyzetet illetően a cégek valamennyien tudatában vannak a megemelt rehabilitációs járulék fizetési kötelezettségnek (ld. keretes írásunkat), bár 1/3-uk számára a bevallások, elszámolások módja, az adminisztráció részletei nem világosak. Azok a cégek tervezik nagyobb valószínűséggel 2012-ben is rehabos alkalmazott felvételét, akik már jelenleg is alkalmaznak megváltozott munkaképességű dolgozót. A válaszadók 20% százaléka mondta biztosra, 18%-a pedig valószínűsítette, hogy még idén megváltozott munkaképességű alkalmazottat fog idén felvenni. A workshop résztvevőinek viszont mintegy 10% százaléka inkább a megemelt rehabilitációs járulék befizetését vállalja, mintsem hogy "kockáztassa az üzletmenetét azzal, hogy a beválásból, teljesítményértékelési problémákból vagy kommunikációs nehézségekből eredő „kockázati tényezőket" engedjen a bevált munkafolyamatokba."

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo