Elektromos furgonnal bővült a Foxpost flottája

Útnak indult az első elektromos MAN furgon Magyarországon. A tervek szerint Budapesten és az agglomerációjában két műszakban dolgozik majd, naponta kétszer 80–90 kilométert tesz meg a Foxpost színeiben.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A meglévő flottáját szerette volna korszerűbbé és megbízhatóbbá tenni a csomagautomatákat üzemeltető cég. Az egyik sofőr javaslatára próbálták ki a MAN által biztosított tesztjárműveket, amik olyan meggyőző eredményeket produkáltak, hogy már tavaly vásároltak TGE furgonokat. A Foxpost flottája 20 járműből áll, az átlagéletkoruk mindössze két év és az új járművek beszerzésekor is csupán hároméves üzemeltetési ciklussal számolnak. „Ennek is köszönhető, hogy az egyetlen csomagra jutó széndioxid-kibocsátásunk 0,2 kg, ami abszolút piacvezető érték: az átlagos volumen 0,80 – 1 kg a szegmensben” – mondta Bengyel Ádám, a Foxpost ügyvezető igazgatója.

„Ebben az évben közel 2 millió csomagot szállítunk majd, ami rekord a cég életében. Ezek jelentős részét Budapesten, ahol az új elektromos furgonunk is dolgozik. Izgalmas projektként tekintünk az ország első ilyen járművének üzemeltetésére. Ugyan a MAN szakemberei komoly háttérszámításokkal segítették a döntésünket, mégis egy új, eddig ismeretlen utat járunk be együtt. Járműveink többsége napi 400–600 kilométert fut, így kiemelten fontos szempont volt a döntéskor kényelem és a biztonság. Természetesen az elektromos furgon ilyen hatótávolsággal nem rendelkezik, Budapesten és agglomerációjában viszont a tervek szerint így is két műszakban dolgozik majd. Ez azt jelenti, hogy naponta kétszer 80–90 kilométert tesz meg” – árulta el az ügyvezető.

Ehhez a felhasználáshoz ideális a jármű, ami a WLTP-ciklus szerint is 114 kilométeres hatótávval rendelkezik. A városi forgalomban ez jóval több lesz a tapasztalatok szerint, a sok rekuperáció, vagyis fékezésienergia-visszanyerés miatt. Az elektromos hajtáslánc az üzemeltetési költségekre is jó hatással lesz, hiszen amellett, hogy egy egyszerű hálózati csatlakozóról is mindössze 17 óra alatt teljesen feltölthető, a szervizköltségek terén is jóval alacsonyabb díjakkal kell számolni. „Ez már középtávon is ellensúlyozza a magasabb vételárat. Ráadásul a piacon egyedülálló, hogy az eTGE hasznos teherbírása közel egy tonna és méretei alapján is ez a legnagyobb elektromos furgon a piacon” –  fogalmazott Henzel Ádám az MAN Kft. kishaszonjármű-értékesítési vezetője.

Szükség is lesz az elektromos TGE minden tudására, mert a Foxpost idén tovább bővíti hálózatát, 2021-re pedig már közel 200 csomagautomata szolgálja majd az ügyfelek kényelmét. Így nem csoda, ha az eddigi járműpark is tovább fejlődik. A megújulás keretében több kisebb furgont cserélnek le még ebben az évben dízel MAN TGE járművekre.

A zöldítéssel párhuzamosan arculatváltás is történik a Foxpost flottáinál. Az eddigi fehér helyett minden újonnan érkező autó piros lesz.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo