Csak a munkaadók félnek a munkahelyi románctól

A dolgozók nagy részének semmi gondja azzal, ha a munkahelyén esik szerelembe, a főnökök viszont a produktivitás romlásától félnek. A szakértő szerint nem kéne.

Sokan tartanak attól, hogy a munkahelyi románc kellemetlenségekkel jár és feszültséget teremthet, a vége ezért nem lehet más, mint egy elbocsátó szép üzenet a főnöktől vagy a partnertől. Pedig természetes, hogy az emberek cégüknél is ismerkednek, hiszen idejük jelentős részét munkával töltik.

Bár a felső vezetés másképp vélekedhet, a dolgozók 71%-át egyáltalán nem zavarja a kollégái közötti románc – derült ki a DreamJo.bs és az NRC Marketingkutató Zrt. közös felméréséből. Sőt a dolgozók mindössze 5%-ának okoz frusztrációt kollégái ilyen kapcsolata.

Kép:Regus

„A munkahelyi románcok joggal töltik el félelemmel a munkaadókat: félthetik a produktivitást, a kapcsolat hatását az irodai morálra, azt, hogy mi fog történni, ha esetleg véget ér a kapcsolata. Ezek a fenntartások érthetőek, de könnyen teremthetnek fölöslegesen fullasztó környezetet” – mondta Németh Anna, a DreamJo.bs társalapítója, aki arra biztatja a munkáltatókat, hogy ők is örüljenek a kollégáik boldogságának, de vonjanak meg tiszta határokat azzal kapcsolatban, hogy mi elfogadható a munkahelyen.

Így lőjünk házi nyúlra
Szokták mondani, hogy a szerelem mindent legyőz. Ha azonban egy zord főnök és pletykás kollégák állítanak elé akadályt, jobb, ha inkább nagyon is tudatosan teszünk azért, hogy mind szakmai mind magánéleti fronton happy end legyen a munkahelyen szövődött szerelem vége. Lássuk a legfontosabb alapszabályokat!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo