A tudatlanságunkból kaszálnak vagyonokat a celebek

Dollár-tízezreket keresnek illegális reklámmal a közösségi portálokon jelentkező „véleményvezérek”, de már van, ahol nyomukban vannak a hatóságok.

Igencsak jövedelmező és mindeddig javarészt szabályozatlan, amikor a közösségi portálok sztárjai, a rengeteg követővel rendelkező „véleményvezérek” jó pénzért dicsérik, mutatják egy vállalkozás termékeit, szolgáltatásait – anélkül, hogy a tájékozatlan, főleg a fiatal portál-látogató tudná, hogy fizetett reklám, amit lát és hall.

Forrás: Kosárérték magazin

A svájci Rakuten Marketing felmérése szerint sztárok, akik több, mint fél millió követővel rendelkeznek a neten, akár 42.000 dollárt kaphatnak egyetlen posztolásért. A cég világszerte mintegy 700, divat-, kozmetikai - és utazási vállalkozást kérdezett meg. Azok 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tovább növelik a fogyasztók ilyenfajta befolyásolására alkalmas költségvetésüket s azt kiterjesztik a kevesebb követővel rendelkező ismert személyekre is: akiknek húsz-harmincezer követőjük van, 30.000-36.000 dollárt tehetnek zsebre egy, a közösségi portálokon folytatott kampányukért. Az Egyesült Államokban még magasabb a díjak. Ott a reklám-költségek 28 százalékát kapják a fő véleményvezérek, az alacsonyabb kategóriába tartozókat annak 40 százaléka jut. Világviszonylatban ezek az arányok 30 és 36 százalék.

Az influencerek archetípusai
Az influencerek azaz befolyásolók, vagy véleményvezérek, egyre növekvő szerepet játszanak a marketingben. Ennek egy erős mutatója, hogy már influencer marketingről is beszélünk, sőt kifejezett ügynökségek működnek már itthon és külföldön is, az influencerekkel való “ kereskedelem” működtetésére.
Egyre nagyobb a tiltakozás a marketingnek e fajtája ellen, hiszen elmosódik a határ a poszt és a reklám között. Német bíróság döntése alapján ott már több YouTube sztárt figyelmeztettek: jelezniük kell, ha pénzért beszélnek termékről, szolgáltatásról.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo