A családbarát munkahely nem csak a gyerekre figyel

A hazai cégek egyelőre csupán kis százaléka támogatja a kisgyermeket nevelő munkavállalókat – derül ki egy friss kutatásból. A munka és magánélet egyensúlya azonban elengedhetetlen a munkatársak elkötelezettségéhez, vallja a K&H.

Egy nemrég megjelent kutatás adatai alapján a munkavállalók 70%-a olyan helyen dolgozik, ahol egyáltalán nem támogatják a kisgyermeket nevelő munkavállalókat, holott a munka és a magánélet egyensúlya elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon motiváltak legyenek a munkavállalók.

Kép: GE

A családbarát intézkedések azonban nemcsak a nőkért vagy a kisgyermekes szülőkért vannak. Megoldást nyújthatnak például a nyugdíj előtt állók problémáira vagy a digitális generáció dinamikus fejlődési igényeire is" – tájékoztatott Végh József, a K&H HR igazgatója.

Fontos azt is látni, hogy ma már 4 generáció van jelen a foglalkoztatottak között, és az eltérő korosztályú munkavállalók elvárásai és motiválási lehetőségei is különbözőek.

Így a cégeknek ezeket az eltérő igényeket is figyelembe véve kell kialakítaniuk a megfelelő munkakörnyezetet és kínálni lehetőségeket” – hangsúlyozta ki a szakember.  

Hova tegyük nyáron a gyereket? A cégeket nem nagyon érdekli
Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak.

Ilyen lehet például a gyerekbarát iroda, ahol a munkatársak úgy végezhetik el feladataikat, hogy közben gyermekük velük együtt, saját szülői felügyelet mellett egy játszósarokban töltheti el az időt. 

Népszerű a kismamák visszatérésének támogatása, a "welcome back” program, amely a kismamák helyzetét igyekszik megkönnyíteni, és segíti visszatérésüket a munka világába.

Részmunkaidő és otthoni munkavégzés: A visszatérő kismamák között erőteljes igény mutatkozik a részmunkaidős álláslehetőségekre, de ez bármelyik munkatársnak vonzó lehet, amit egyértelműen mutat az, hogy több mint 4000 munkavállaló közül ma már több százan atipikus foglalkoztatás keretében dolgoznak.

Segíthetnek a szociális támogatások, amelyek bölcsődei, óvodai és beiskolázási támogatást nyújtanak a dolgozóknak, és a gyermekek családi napköziben történő ellátását is finanszírozzák.

Az apaszabadság megemelésével átlagosan 80 férfi munkatárs élvezheti a gyermek megszületésekor a hosszabb idejű otthoni tartózkodást.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo