Most már tényleg itt vannak a repülő taxik

Néhány év múlva zsúfoltabb lesz az ég, mint amilyen a nagykörút csúcsforgalom idején. Legalábbis annyian álltak neki különböző önvezető égi járművet fejleszteni, hogy lassan már számolni is nehéz. Tegnap egy újabb szereplő jelentkezett be a közlekedés megreformálásáért zajló harcba.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kedden mutatták be a nyilvánosságnak is a Szilícium-völgyben alapított Kitty Hawk Cora elnevezésű légitaxiját, amely már bőven túl van a tervezőasztalos fázison. Az elektromos hajtású, önvezető képességekkel rendelkező gépet tavaly év végén már elkezdték tesztelni Új-Zélandon.

Helikopterként száll fel, repülőként repül

A bemutatkozó videóból kiderül, hogy a repülő 900 méteres maximális magasságig emelkedve 100 kilométeres távra tud elfuvarozni maximum két utast. Repülőkhöz mérten a Cora szinte hangtalan, cserébe nem fenyeget a veszélye annak, hogy átlépi a hangsebességet, hiszen meglehetősen szerény, nagyjából 150-170 kilométer per órás teljesítménnyel hasít az égen. A gép sajátossága, hogy fel és leszálláskor úgy viselkedik, mint egy helikopter, ami nagyban megkönnyíti az indulást és a megfelelő landolási helyszín keresését.

A startup indulásánál ott bábáskodott a Google társalapítójaként ismert Larry Pageis, aki minden bizonnyal lát fantáziát abban, hogy ezt a projektet kereskedelmi forgalmazásra érett állapotba lehet hozni. A nem túl távoli jövőbe kitűzött cél szerint a gépek repülő taxiként üzemelnének, ahol az utasoknak semmiféle dolguk nincs, mint beszállni és a tájban gyönyörködni. (Na meg persze fizetni.) A biztonságérzetet növeli, hogy a háromszorosan túlbiztosított technika mellett a robotpilótát bármikor leválthatja egy távolból figyelő szakképzett operátor.

Új-Zéland egyébként ideális terepe a próbarepüléseknek, hiszen egyrészt az ország kormányzata elkötelezett a környezetkímélő technológiák iránt, másrészt pedig egy hatalmas régióról van szó, ahol a változatos terepviszonyok között sok helyen nem könnyű, és pláne nem gyors a hagyományos közúti közlekedés.

 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo