Hibátlanul szolgálja a rezsimet az új műsorvezető

A kínai állami hírügynökség újdonsága a hírolvasó robot. Napi 24 órában használható, soha nem fárad el.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Hszinhua hírügynökség a kínai állami propaganda régen működő, jól bevált eszköze, amely ezentúl mesterséges intelligencia segítségével is szolgálhatja a vezetés céljait. A kínaiak egy országukban rendezett nemzetközi internet-konferencián mutatták be a robotot, amely már szerepelt a Hszinhua több adásában és – mint mondották - „a riporter-gárda tagja...”

A férfit megjelenítő hírközlő felolvassa a rendszerébe táplált szövegeket, mégpedig úgy, hogy közben szájmozgása is azt a benyomást kelti, hogy ember beszél. Kevésbé utal erre a hangja, amely jellegzetesen „komputer-hang”.

A hírolvasó robotot egy pekingi vállalkozással együttműködve fejlesztették ki. Alkotói szerint a

Ügyvédrobotok – írhat a gép szerződést?
20 évvel ezelőtt már minden vezető a számítógépének bekapcsolásával kezdte a napját. Jelenleg pedig láthatóan a mesterséges intelligencia térnyerése zajlik. De vajon a jogi szakma kivonhatja-e magát e tendencia alól?
világon eddig egyedül álló szerkezet nagy előnye, hogy sürgős, fontos hírek azonnal betáplálhatók és közzétehetők.

Egyébként egyik példánya a kínai, a másik az angol nyelvet használja. Az újdonság bírálói szerint az Amazon, az Apple, a Google robotjai sokkal „emberibb” hangot tudnak képezni. Ugyanakkor mesterséges intelligencia ebben a robotban nem kap szerepet, hiszen az csak betáplált szövegeket közöl.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo