Meglepetésre gazdaságélénkítésbe kezdett Kína

A kínai jegybank (PBOC) meglepetésre lazított a monetáris politikai feltételein.

Hétfőn a középlejáratú likviditási hiteleleinek (MLF) keretében nyújtott, egyéves futamidejű hitelek kamatát 10 bázisponttal, 2,75 százalékra mérsékelte, míg a hétnapos fordított repoműveletek kamatát 2,10 százalékról, 2 százalékra csökkentette.

Javítani akarják a kínai gazdaság teljesítményét (Fotó: depositphotos.com)

A jegybank a két kamatot utoljára januárban csökkentette, egyaránt 10 bázisponttal.

A jegybank egyben arról is döntött hétfőn, hogy további 400 milliárd jüan (60 milliárd dollár) plusz forrást biztosít hitelezésre, hogy ezzel is élénkítse a gazdaságot, amelynek a teljesítménynövekedése a második negyedévben 0,4 százalékra lassult éves összevetésben az első negyedévi 4,8 százalék bővülés után. Negyedéves összevetésben a GDP 2,6 százalékkal csökkent az első negyedévi 1,4 százalék növekedést követően a GDP.

Az első fél évben a kínai hazai össztermék 2,5 százalékkal nőtt.

A kínai kormány az idei évre 5,5 százalékos GDP-növekedést vár. Ez azt jelenti, hogy a második fél évben hét százalék felett kellene teljesítenie a gazdaságnak, amire az elemzők egyre kevesebb az esélyt látnak.

A Hwabao Trust nevű sanghaji vagyonkezelő társaság 1 százalékponttal, 4-4,5 százalékra mérsékelte a harmadik negyedévi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Az ING Bank közgazdászai a korábbi 4,4 százalék helyett most 4 százalékos GDP növekedést várnák 2022-re, lefelé mutató kockázatokkal, az export teljesítményétől függően.

A Nomura befektetési ház elemzői szerint a kínai gazdasági kilátásokat negatívan befolyásolja a zéró Covid-politika, a romló ingatlanpiaci helyzet és a várhatóan visszaeső exportteljesítmény. A jegybank hétfőn bejelentett monetáris enyhítése szerintük elégtelen, illetve elkésett és nem lesz érdemi hatása. (MTI)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo