Magyarország profitálhat is a Brexitből

Már maga a Brexit folyamat és az azóta végbement változások is tanulságosak, de Magyarország számára konkrét előnyöket is kínálhat a brit kilépés. Még nem késő ringbe szállni a Brexit miatt távozó cégekért, vagy az esetleg hazaköltöző magyar vendégmunkásokért.

Nagy-Britannia a jelenlegi teljesen bizonytalan álláspont szerint, 2019. március 29-én, vagy megállapodással, vagy megállapodás nélkül kilép az Európai Unióból. Azonban annak a lehetősége is fennáll, hogy Nagy-Britannia hátat fordítva a népszavazás eredményének mégis a bent maradás mellett dönt, valamilyen politikai trükk segítségével. A rengeteg bizonytalan tényező (amelyek a professzionálisnak nem mondható brit politikai köröknek köszönhetőek) mellett csak egy biztos, hogy a Brexit folyamat - akárhogy is végződik - a brit gazdaságnak hosszútávon óriási károkat fog okozni  - olvasható az Alternatív Gazdasági és Demográfiai Fejlesztési Központ legfrissebb elemzésében.

Korábban ugyanis nagyon sok nemzetközi vállalat helyezte a telephelyét az Európai Unió területén belül Nagy-Britanniába, azonban ezek a vállalatok az Unióval történő együttműködés okán telepedtek le az országban. Amennyiben Nagy-Britannia kilép az Unióból, megvan az esélye, hogy ezek a vállalatok is tovább álljanak. A folyamat már meg is kezdődött, hiszen nemzetközi pénzügyi cégek költöztek át Londonból Varsóba, illetve folyamatos a kereskedelmi vállalatok átköltözése Hollandiába. Nem meglepő, hogy nagyon sok multinacionális vállalat jelezte, esetleges költözési szándékát, amennyiben a Brexit tárgyalások számukra kedvezőtlenül végződne.

Kép: Pixabay

Néhány hír, amely a Nagy-Britanniában is jelenlévő cégek vezetőinek reakcióit mutatja, a Brexit megállapodás hatásaival kapcsolatban:

  • A Jaguar-Land Rover bejelentette, hogy 4500 dolgozóját bocsátja el az Egyesült Királyságban, elsősorban a Brexit miatti „bizonytalanságra” hivatkozva.
  • A Ford nagy-britanniai leányvállalata szerint, egy no-deal Brexit katasztrofális hatással lenne a brit autógyártásra, és már egy jó ideje más országokban keresnek alternatív gyártó telephelyeket.
  • A Toyota vezetősége nyíltan kampányolt Theresa May miniszterelnök alkujának elfogadása mellett, jelezve, hogy a Toyota gyár zökkenőmentes működéséhez elengedhetetlen a megállapodás.
  • A Nissan, hiába számolt be korábban úgy, hogy Sunderlandben gyártják a következő X-Trailt, a népszerű pick-up gyártását mégis, visszavinnék a szigetországból Japánba.
  • Amennyiben Nagy-Britannia elhagyja a vámuniót, a Honda számításai szerint hatalmas kihívásokat fog jelenteni üzemeik számára, a más országokban gyártott alkatrészek pontos, időhatárokon belüli beszerzése.
  • Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium vezetése szerint katasztrófa, amit a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében a brit politikai elit művel. Katherine Bennett utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
  • A németországi székhelyű multinacionális BMW azt kifogásolja, hogy a brexit után esetlegesen kialakuló vámokat és a kereskedelem új kondícióit még mindig bizonytalanság övezi, ami megakadályozza, hogy a működésükkel kapcsolatos jövőbeni stratégiáikat megtervezhessék, végrehajthassák.
  • A holland gazdasági minisztérium közölte, hogy jelenleg 250 vállalattal, döntő részben brit, valamint amerikai, ázsiai cégekkel folytat tárgyalásokat központjaik áthelyezéséről Nagy-Britanniából, Hollandiába.
  • A legfrissebb a sorban pedig, hogy a Honda MC. 2022-ben bezárja az angliai Swindonban működő, 3500 főt alkalmazó gyárát!
Akkor most készüljünk a Brexitre?
A jelen állás szerint senki sem tudja, hogy mi lesz a Brexittel, lesz-e egyáltalán vagy elhalasztják? A sokféle lehetséges forgatókönyv mellett a prudens üzleti működés azonban megköveteli, hogy felkészüljünk a legrosszabb eshetőségre, még akkor is, ha abban reménykedünk, hogy a Brexitet mégis elhalasztják.
Ez az állapot azonban lehetőséget jelent Magyarországnak és ezen belül Budapestnek, hogy a holland, lengyel példát követve, mi is beszálljunk a Nagy-Britanniát elhagyó cégekért folyó versenybe. Hiszen amennyiben a Brexit megtörténik, az Unióval hosszú távú együttműködésben gondolkodó vállalatoknak költözniük kell. Óriási lehetőséget adhat ezen cégek megjelenése az európai munkaerőpiacon, amit Magyarországnak érdemes lenne kihasználnia.

 További lehetőséget adhat a brit gazdaság hosszútávú lassulása esetén a csalódott kelet-európai munkaerő visszaáramlási lehetősége. Természetesen nem fog megjelenni kétszázezer magyar fiatal a Ferihegyi reptéren. Azonban lesznek és lehetnek olyan magyar fiatalok, akik látva a hazai bérnövekedést, nyelvtudásukat kihasználva, már Magyarországon is egy számukra elfogadható bérszintet megkaphatnak. A hazatelepülők száma, biztos csalódást fog okozni, azonban nem szabad elveszettnek tekinteni azon fiatalokat, akik az utóbbi 30 évben elsősorban anyagi okok miatt elhagyták Magyarországot. A magyar gazdaságnak is szüksége van ezekre a dolgozókra, hiszen idegen nyelveket beszélnek, van gyakorlatuk és képesek voltak helytállni egy fejlett gazdaság munkaerőpiacán is.

A Brexit megállapodás megvalósulása esetén (akár megegyezés, akár megegyezés nélkül történik meg) valószínű károkat fog okozni elsősorban a brit, másodsorban az Európai Unió tagországainak gazdaságában. Azonban, minden meg kell tenni, hogy a magyar gazdaság, látva a lehetőségeket, minél többet profitáljon a brit szavazók, és a brit politikai elit meggondolatlan, katasztrofális döntéseiből. Hiszen mások hibás döntéseiből profitálni, és gyarapodni egy jól bevett üzleti modell a fejlett gazdaságokban, és amennyiben ezt nem tesszük meg mi, hát akkor megteszi más!

Azonnal lépnie kell a cégeknek
Azok a brit vállalkozások, amelyek Magyarországon csupán adószámmal rendelkeznek, azaz nincs Magyarországon bejelentett székhelyük, telephelyük, de itt terméket, vagy szolgáltatást értékesítenek, 2019. március 29. után csak pénzügyi képviselet útján folytathatják gazdasági tevékenységüket belföldön, no-deal Brexit esetén!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo