Kína már most többet fejleszt, mint az USA

Kína nemzeti jövedelme még 2030 előtt meg fogja haladni az Egyesült Államokét, és Kína már ebben az évben többet ruház be kutatásba és fejlesztésbe, mint az USA.

A számok tükrében Kína a jövő piaca, hiszen éves növekedési üteme 6,5 százalék, szemben az Egyesült Államok 2 százalékával. A távol-keleti ország nemcsak többet fordít fejlesztésre, de a kiskereskedelmi eladások volumene idén először haladja meg az amerikait.

Kép: Pixabay

Míg egy európai cégnek, ha választania kell, hol hirdet, feltehetően a nagyobb piaccal rendelkező Kínát kell célba vennie, ugyanakkor a pénzügyi befektetőknek nem szabad elkövetniük azt a hibát, hogy a rendkívül gyors gazdasági növekedést egyúttal a tőzsdei árfolyamok jövendő alakulására is iránymutatónak tekintik. A növekedés ugyanis túlnyomórészt olyan cégektől eredhet, amelyek nincsenek bevezetve a tőzsdére.

Rohamtempóban terjeszkedik Kína Európában
Európa felé tolódott el idén a kínai befektetések súlypontja, miközben jelentősen csökkent a Kínából Amerikába irányuló működőtőke értéke – derül ki a Baker McKenzie jogi iroda nemzetközi elemzéséből. Az autóipar, az egészségügy és a biotechnológia váltak Kína külföldi működőtőke-befektetéseinek célpontjává.

Jóllehet az európai nyereségvárakozások ritkán megalapozottak, Kína kínál érdekes beruházási lehetőségeket. A kormány piacnyitási stratégiája alapján külföldi beruházók mind nagyobb mértékben jelenhetnek meg a kínai piacon, az MSCI feltörekvő piaci indexében pedig május óta már 234 A-jelzésű kínai részvény szerepel, és azok 5 százalékos arányát fokozatosan bővíteni kívánják.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo