Fennakadások jöhetnek a budapesti szemétszállításban

Az FKF vezetője szerint ez lesz, ha Budapest vezetése nem tud megegyezni a kormánnyal a kukaholding által visszatartott pénzek sorsáról.

Interjút adott az Infostartnak Mártha Imre, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. felügyelő-bizottságának elnöke, melyből az körvonalazódott, hogy pattanásig feszült a helyzet a budapesti szemétszállításban, az FKF ugyanis nem kapja meg a szolgáltatásáért járó teljes összeget.

A rendszer jelenleg úgy működik, hogy az ügyfeleknek a szolgáltató helyett immár a köznyelvben a kukaholding néven ismert állami tulajdonú Nemzeti Hulladékkezelő Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. számláz, és a beérkezett pénzt továbbítja a szemétszállítóknak. Az összeg Mártha elmondása szerint általában negyed-fél évvel később érkezik meg a szolgáltatóhoz, ami szerinte nem ideális eset, mert elválasztja az ügyfelet a szolgáltatótól, sokkal nehezebb számonkérni és behajtani.

A kukaholding ráadásul néhány hete arról küldött értesítést, az eddigi megállapodástól eltérően a beszedett pénzt már nem is fogja teljes összegben továbbutalni az FKF-nek, hanem különböző dolgokat levon belőle, és a levonás akár a pénz egyharmadát is kiteheti. (A fővárosiaktól beszedett pénz egyébként évi mintegy 31 milliárd forint.)

Mártha szerint a kukaholding a törvényi szabályozásra hivatkozik, ami viszont az FKF szerint zavaros. Mint mondta, Tarlós István főpolgármesteri ideje alatt a rendszer levonások nélkül működött, és a cég Karácsony Gergely jelenlegi polgármestertől azt várja, hogy intézze el, a továbbiakban se legyenek levonások. Elmondta azt is, hogy az FKF nem tud kilépni a kukaholdingból, de vizsgálják, mégis "lehet-e olyan jogszerű megoldás", ami a kilépéshez vezethet.

Addig viszont lehet, hogy a fővárosnak fel kell készülnie a szeméthegyekre, Mártha szerint ugyanis

"ha 2020 első negyedévében (január–március) már csak a csökkentett összeget utalja át a kukaholding, akkor annak nagyon gyorsan szolgáltatás-fennakadás lesz a vége."
(Infostart)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo