Felpörgött a hitelezés a CIB Banknál

Több mint tíz százalékkal, történelmi csúcsra emelkedett a CIB Bank kis- és középvállalkozói szektornál lévő hiteleinek állománya 2020-ban, és ezen belül a beruházási célú kihelyezések több mint ötven százalékkal növekedtek. Az újonnan megkötött hitelszerződések száma közel 60 százalékkal nőtt, és a vállalt bankgaranciák mértéke pedig több mint negyedével emelkedett.

A koronavírus-járvány kitörése óta eltelt egy évben tapasztalt gazdasági nehézségek gyors alkalmazkodásra és merőben új megoldások alkalmazására kényszerítették a magyar kis- és közepes vállalkozásokat, igaz, az egyes ágazatokat is eltérően érintette a válság. Ebben a turbulens és bizonytalan időszakban teljesített sikeresen a CIB Bank kkv-üzletága: a kihelyezett hitelek állománya összességében több mint 10 százalékkal, új csúcsra nőtt az előző év végi mértékhez képest, ezen belül a beruházási hiteleknél több mint 50 százalékkal emelkedett az állomány.

„Ügyfeleink beruházásainak támogatásával továbbra is a gazdaságépítő fejlesztések finanszírozására fókuszálunk, hogy partnereink hosszú távú eredményességét biztosítsuk” – mondta az adatok kapcsán Győr Tamás, a CIB Bank kkv üzletágának igazgatója.
A szektor cégeinek nyújtott bankgaranciák volumene több mint 26 százalékkal emelkedett 2020-ban, ami arra utal, hogy ez a biztosítéktípus egyre elfogadottabb és jól működő eszköz az üzleti szférában arra, hogy a piaci szereplők megfelelő garanciákat kapjanak egymás szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére. A pénzintézet kkv-ügyfelei összességében stabilak, és üzleti értelemben kedvező kondícióban vannak, erre utal, hogy a CIB Bank teljes kkv-hitelkitettségének csak a 16 százaléka áll jelenleg a törlesztési moratórium hatálya alatt.

A CIB Bank a hazai kis- és közepes vállalkozások elkötelezett pénzügyi szolgáltatója: a pénzintézet tavaly közel 60 százalékkal több új hitelszerződést kötött a szektor szereplőivel, mint egy évvel korábban. Az új hitelek 28 százalékát nyújtották a kereskedelmi szektornak, miközben a feldolgozóipar részesedése 21, az építőiparé 20, a mezőgazdaságé 8, és a szállítás-raktározásé pedig 5 százalék környékén alakult. Figyelemre méltó emellett, hogy nőtt a kkv-k által a CIB-nél bonyolított forgalom, és a bank portfoliójának válságállóságát mutatja az is, hogy az új hitelvolumen alapján a CIB Bank ügyfélkörébe tartozó kkv-k közül 150 vállalkozásnál nőtt legalább 100 millió forintos nagyságrendben az állomány. Az újonnan kihelyezett hitelek 41 százaléka kötődött Budapesthez, közel 60 százaléka pedig vidéki fejlesztéseket támogatott.

 

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo