1 millió forint fölé kúszott az új lakások négyzetméterára Budapesten

A koronavírus hatásai már érződnek, de egyelőre még nem drámaiak, derült ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből: a piacon majdnem ugyanannyi új lakást kínálnak eladásra, mint egy évvel ezelőtt, amikor még híre sem volt a járványnak, de ez változni fog. Budapesten 2020 első negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest majdnem negyven százalékkal kevesebb új projekt indult, míg a megyeszékhelyeken huszonegy százalékos a visszaesés.

depositphotos.com

A fővárosban 473 beruházás tart a kivitelezés különböző fázisában, ezekben 6316 lakást kínáltak megvételre, ami az épülő és tervezett lakásállomány 18,9 százaléka, ez gyakorlatilag megegyezik az egy évvel ezelőtti aránnyal (18,3 százalék). Tavalyhoz képest 3,5 százalékkal több projekt kivitelezése indult el, vagyis 2020 első negyedévében 242 lakással több épül, ami minimális növekedést jelent (+0,8 százalék). Ezek mindegyike azonban a koronavírus-járvány előtt indított beruházások voltak, az arányok változni fognak, figyelmeztetett Soóki-Tóth Gábor:

„Egy évvel ezelőtt, 2019 első negyedévben 43 új projekt indult el, ehhez képest 2020 első negyedévben csak 27, ami 37,2 százalékos csökkenés” – mutatta be a Budapestet érintő legfrissebb felmérés eredményét az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Amiben változás állt be

A korábbiakhoz képest érezhetően változott a budai és a pesti oldal közötti különbség a projektek átlagos lakásszámában. A korábbi nagy eltérés lényegében kiegyenlítődött: a budai oldalon 75, míg a pestin 68 a jellemző lakásszám a különböző projektekben. Az viszont továbbra sem változott, hogy a pesti külső kerületekben idén is kisebb a lakásszám a projektekben, mint a belső kerületekben.

Megingathatatlan XIII. kerület népszerűsége, Angyalföldön 82 beruházás van folyamatban, ez a fővárosi társasház projektek 17 százalékát jelenti. A második legnépszerűbb hely Budán a XI. kerület (58 projekttel), ami egyben Buda legkedveltebb kerülete a lakásfejlesztők körében. A harmadik Óbuda (III. kerület, 50 projekttel), de kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló (XIV. kerület, 36 projekttel), Ferencváros (IX. kerület 33 projekttel), Józsefváros (VIII. kerület, 32 projekttel). Ugyancsak változatlan maradt, hogy a peremkerületeket kevésbé szeretik a fejlesztők.

1 millió forint felett

„Az új építésű lakások ára Budapesten érezhetően emelkedett, egy négyzetmétert átlagosan már 1.012.000 forintért kínálnak, ami 10,4 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten” – ismertette a felmérést Soóki-Tóth Gábor.

A legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V. és az XII. kerületben jellemző, ahol 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó négyzetméterenként. „A másik véglet a XXIII. kerület, itt jóval alacsonyabb az árszint, az új lakások négyzetméteréért jellemzően 600 ezer forintot kérnek. A többi külső pesti kerület árfekvése 700–850 ezer forint közötti négyzetméterenként” – mutatott rá Soóki-Tóth Gábor a különbségekre, egyúttal megjegyezte: óriási eltérések alakultak ki, a vállalkozók igen széles sávban, az elhelyezkedés és a beépített anyagok, illetve egyéb extrák függvényében 500.000–3 millió között kínálják az új lakások négyzetméterét. A két véglet között még soha nem alakult ki hatszoros különbség.

És vidéken?

A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert, a négy város lefedi az online meghirdetett újlakás projektek majdnem felét: 2020 márciusában 8.995 új lakás kivitelezése kezdődött el, ami az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal kevesebb. Az épülő lakások számát tekintve Győr kimagaslik a mezőnyből (1 724), a második Szeged (1 216), majd Debrecen (1024) a sorrend. A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt. A megyeszékhelyeken jellemző 580 ezer forintos fajlagos lakásár nagyjából a fővárosi érték fele. A legdrágább városok árai a külső pesti kerületek átlag árával egyeznek meg ez alól csak néhány prémium kategóriás projekt jelent kivételt. A 23 megyei jogú város közül a legborsosabb árú projekt Debrecenben épül a maga 1,255 millió Ft/m2 árával. A legolcsóbb négyzetméterárral (217 ezer Ft/m2) egy miskolci projektet hirdettek meg.

Átlagos négyzetméterárak Budapesten:

Kerület 2019 I. 2020 I. Változás
Budapest 01 1 358 553 1 597 177 17,6%
Budapest 02 1 356 935 1 642 005 21,0%
Budapest 03 941 592 1 060 024 12,6%
Budapest 04 766 824 799 732 4,3%
Budapest 05 2 021 329 2 049 946 1,4%
Budapest 06 1 229 837 1 302 895 5,9%
Budapest 07 973 868 1 290 865 32,6%
Budapest 08 844 459 991 682 17,4%
Budapest 09 869 718 959 691 10,3%
Budapest 10 683 649 831 629 21,6%
Budapest 11 936 490 1 104 270 17,9%
Budapest 12 1 594 556 1 714 717 7,5%
Budapest 13 869 738 981 622 12,9%
Budapest 14 796 644 902 487 13,3%
Budapest 15 687 050 853 286 24,2%
Budapest 16 559 250 788 303 41,0%
Budapest 17 752 903 732 013 -2,8%
Budapest 18 713 249 703 201 -1,4%
Budapest 19 652 578 705 601 8,1%
Budapest 20 645 855 797 910 23,5%
Budapest 21 650 529 703 148 8,1%
Budapest 22 657 924 795 528 20,9%
Budapest 23 498 380 589 774 18,3%
Budapest 916 892 1 012 202 10,4%

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo