Világnap cikkek


A fogyasztásunkon múlik a Föld jövője

A fogyasztásunkon múlik a Föld jövője 

Több mint 40 éve ünneplik június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Bár ez hosszú idő, valódi tettek elmaradnak, mind az egyének, mind a döntéshozók szintjén. Megoldások már léteznek, mégis a gyors gazdasági haszonszerzésnek rendeljük alá a természeti értékek jövőjét - írja a WWF közleménye.
Kiszállítanák az autóból az egész országot

Kiszállítanák az autóból az egész országot 

Elsősorban a túrázóknak és a sétálni vágyóknak kíván örömet szerezni a gyalogló világnap (World Walking Day) rendezvénysorozat, amelyet október 15-16-án rendeznek meg ország- és világszerte.
Soha ne a bőrszínt, származást nézzük

Soha ne a bőrszínt, származást nézzük 

Ma van az antirasszista világnapként is nevezett faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja, amelynek megtartását az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszaka határozta el 1966-ban annak a véres rendőrsortűznek emlékére, amely 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben 69 békés tüntetővel végzett.
Világszerte az ózonrétegre emlékeznek

Világszerte az ózonrétegre emlékeznek 

Szeptember 16-át immár 22 éve az ózon világnapjaként tartják számon, ugyanis 1987-ben ezen a napon írta alá 46 ország az ózonréteg védelmét szolgáló Montreali jegyzőkönyvet. Az egyezményhez a csatlakozó országok vállalták, hogy megszüntetik a magas légköri ózont lebontó vegyületek gyártását, kereskedelmét, illetve használatát. A Montreali Jegyzőkönyvet, amelyet Magyarország 1989-ben írt alá, mára a világ valamennyi országa ratifikálta.
Drágulnak az élelmiszerek, egyre többen éheznek

Drágulnak az élelmiszerek, egyre többen éheznek 

2008. október 16-án 28. alkalommal ünnepeljük az Élelmezési Világnapot. Az idei rendezvények fő témája a világ élelmezésbiztonsága lesz. A klímaváltozás és a bioüzemanyagok iránti növekvő kereslet miatt világszerte jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak, ennek köszönhetően 75 millióval több embert veszélyeztet az éhezés és alultápláltság, mint tavaly.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Költségkímélés

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Pénzszerzés

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok 

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya.

Jogi kisokos

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Társadalom

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat? 

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Az Önkéntes Pénztárak Szövetsége országos kutatásából sok érdekesség kiderül.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo