Nfh cikkek


Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Fogyasztóvédelem: mit akar a magyar?

Fogyasztóvédelem: mit akar a magyar? 

Több hazai árut, a jogszabályok szigorítását és ugyanolyan minőségű terméket akarunk, mint a nyugat-európai társaink - derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) félidejénél tartó fogyasztóvédelmi konzultációjából.
Nagyon sok cég csal a jótállással

Nagyon sok cég csal a jótállással  

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 426 esetben összesen mintegy 23 millió forint bírságot szabott ki tavaly a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások, és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének vizsgálata során.
A lista, melyre sokan felkerülnének

A lista, melyre sokan felkerülnének  

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) elkezdte közzétenni honlapján a szabályosan működő vállalkozások pozitív listáját. A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt az üzletben, vendéglőben kifüggeszthetik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Pénzszerzés

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából 

Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből.

Cégblog

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez? 

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon.

Gazdaság

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket 

A hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo