Jelzáloghitelezés cikkek


Fontos adatok érkeztek az USA-ból

Fontos adatok érkeztek az USA-ból 

Csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata az Egyesült Államokban.
Májustól nehezebb lesz jelzáloghitelhez jutni

Májustól nehezebb lesz jelzáloghitelhez jutni 

Májustól így kell beszámítani a jelzáloghitelek THM-plafonjába a lakásbiztosítás árát.
A Magyar Bankszövetség szerint a jelzáloghitelek kamatainak befagyasztását meg kellene szüntetni

A Magyar Bankszövetség szerint a jelzáloghitelek kamatainak befagyasztását meg kellene szüntetni 

Orbán Viktor május 16-án tette le kormányfői esküjét, ami után beszédet mondott. Ebben közölte, hogy ugyan nem szereti a direkt állami beavatkozást, de a közeljövőben továbbra is élni kíván vele. Ezért egyelőre bizonytalan, hogy meghallgatásra talál-e a Bankszövetség kérése.
Csúcsra jár a jelzáloghitelezés

Csúcsra jár a jelzáloghitelezés 

Még a várakozásoknál is jobban pörög a jelzáloghitelezés az idén. A K&H szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága az előzetes becslésüket is meghaladva az év végéig elérheti a 680-700 milliárd forintot, így a növekedés akár 30 százalékos is lehet - derül ki a bank összeállításából.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól 

Szakértők: a lakosság átutalási költségeinek csökkenése az elektronikus fizetés térnyerését ösztönzi.

Adózás

Földindulás jöhet a magyar boltoknál

Földindulás jöhet a magyar boltoknál 

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo