Gpd cikkek


Rácáfolt a várakozásokra az euróövezet

Rácáfolt a várakozásokra az euróövezet  

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti bruttó hazai termék a tavalyi negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest.
A családi vállalkozások jobb túlélők

A családi vállalkozások jobb túlélők 

A családi tulajdonú vállalatok jóval ellenállóbbak a változó gazdasági környezetnek, ezért jellemzően jobban teljesítenek, mint nem-családi versenytársaik. Ugyanakkor a cégek értékének megőrzéséhez és gyarapításához hosszú távon elengedhetetlen a növekedés, mely fontos, hogy megfelelő árbevétel-bővülés és megtérülés mellett valósuljon meg – hangzott el a K&H családi vállalatok számára rendezett eseményén.
Jólét helyett jóllét

Jólét helyett jóllét 

A lakosság boldogsága éppúgy mércéje lehet egy társadalom, sőt egy kormány sikerének is, mint a GDP. Az ENSZ, az OECD és Anglia már vizsgálja a polgárok boldogságérzetét. Az emberek egyre inkább rájönnek, hogy a materializmus, az anyagi javak mindenekelőtti fontossága önmagában zsákutca, ha nem társul hozzá valamiféle küldetéstudat, önkiteljesítés, kiegyensúlyozott magánélet és elégedettségérzet.
Számvetés: nem lesz vidám

Számvetés: nem lesz vidám 

Közeledik az év vége, ilyenkor érdemes számba venni az elért eredményeket, s asztalra tenni a jövő évi elképzeléseket. Ha a makrogazdasági mutatókat nézzük, a mögöttünk álló év közel sem a nagy álmok megvalósulásáról szólt, s úgy tűnik, a jövő évi várakozásokat illetően sem az optimista hozzáállás a mérvadó ezekben a napokban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Adózás

Földindulás jöhet a magyar boltoknál

Földindulás jöhet a magyar boltoknál 

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet.

Társadalom

Orbán Viktor állítása robbantotta ki a legnagyobb vitát az ügynökakták körül

Orbán Viktor állítása robbantotta ki a legnagyobb vitát az ügynökakták körül 

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát a magyarok közel háromnegyede támogatja, pontosan azonban csak kevesen tudják, hogy mit tatalmaznak az akták.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo