FHB cikkek


Adóamnesztia: ma még tisztára moshatja a pénzét

Adóamnesztia: ma még tisztára moshatja a pénzét 

Június végéig lehet adókedvezménnyel hazahozni a külföldön tartott jövedelmeket a legutóbbi adóamnesztia keretében. Az MTI által megkérdezett bankok szerint a mostani adóamnesztia iránt jóval visszafogottabb az érdeklődés, mint a stabilitási megtakarítási számla (smsz) esetében volt, amelynek keretében több mint kétezren közel 156 milliárd forintot mostak tisztára.
Gyengén indult az év az FHB-nál

Gyengén indult az év az FHB-nál 

Míg mi ünnepeltünk, a DAX új csúcsra szaladt, pedig már igencsak túlvett az index, amely az elmúlt egy hónap alatt mintegy 1000 pontot emelkedett. Az pedig nem kevés (több mint 13 százalék), és egy index esetében mindenképpen jelentősnek mondható. Vagyis egyre inkább érik egy korrekció, amely időben nincs messze, viszont árfolyamértékben gyakorlatilag lehetetlen megmondani milyen messze vagyunk tőle. Az amerikai indexekre nézve a szép nyugodt trendben enyhe behevülést láthatunk, ugyanakkor az is látszik, hogy a kitörést követően megmaradt a túlvettség, és higgadt emelkedés következett, legalábbis ami a Dow Jones ipari átlagindexet illeti. A BUX utána eredt a vezető indexeknek, de jelentős lemaradásban van, és úgy tűnik, hogy nem a mai nap lesz az, amikor behozza ezt a lemaradást - kezdték reggeli kitekintőjüket az Erste elemzői.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Cégblog

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc 

Nagykanizsára érkezik, de országos terjeszkedésre készül az ismert lánc.

Gazdaság

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo