Csányi cikkek


Kapós a Falcon luxusgép, mindjárt kettőt is vesz belőle a kormány

Kapós a Falcon luxusgép, mindjárt kettőt is vesz belőle a kormány 

Felderítőgépnek álcázott használt luxus repülőket vásárol a kormány. Az ára még titok, de a honvédelmi miniszter szerint nagyon megéri: az újonnan 70-80 millió euróba kerülő gépet használtan a feléért odaadják. Igaz, lehet, hogy át kell még festeni, mert a business jetet – a HM szerint – felderítő és futárgépként használják majd.
Még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb

Még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb 

Jelentős változások zajlottak le a leggazdagabb magyarokat összesítő lista dobogóján, ugyan az első helyet még őrzi Csányi Sándor, ám már szorosan a nyomában van Várszegi Gábor és Bige László, míg a korábbi éllovas Demján Sándor már csak a negyedik helyre tudott felkapaszkodni.
Csányi: 500 milliárd áll készenlétben

Csányi: 500 milliárd áll készenlétben 

Tegnap zárva tartottak az amerikai tõzsdék - Az olaj ára tegnap 62 dollár fölé emelkedett - Az ázsiai indexek többsége mínuszban tartózkodik - A dollár erõsödött, a forint a 280-as szinten ragadt az euróval szemben - 9,50%-on maradt a magyar alapkamat - Csányi Sándor: Az OTP 1,8 milliárd eurós likviditással rendelkezik - Egyesülne a T-Kábel és az Mtelekom - Ma enyhe csökkenés lehetséges a BÉT-en.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Pénzszerzés

Virág Barnabás: Jó úton vagyunk, hogy az inflációs hajlamokat tartósan megtörjük

Virág Barnabás: Jó úton vagyunk, hogy az inflációs hajlamokat tartósan megtörjük 

A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

Itt a fordulat: visszatértek a külföldi befektetők Magyarországra?

Itt a fordulat: visszatértek a külföldi befektetők Magyarországra? 

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo