Ces cikkek


Két szám és két betű: 5G és 8K – ez most az őrület Las Vegasban

Két szám és két betű: 5G és 8K – ez most az őrület Las Vegasban 

A tavalyi 150 000 helyett idén 180 000 látogatót várnak az amerikai Las Vegasba a CES-re, a világ legnagyobb, most megnyílt technológiai kiállítására.
Magyar cégek a Las Vegas-i forgatagban

Magyar cégek a Las Vegas-i forgatagban 

A CES a világ első számú technológiai seregszemléje, melynek keretében a világ legnagyobb vállalatai, feltörekvő startupok, illetve véleményvezérek rántják le a leplet a legfrissebb tech trendekről. A legnagyobb globális technológiai show-n rendre részt vesznek magyar cégek is, ez 2018. január 9-12. között sem lesz másként: hazánkat az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies képviselik majd Nevadában.
Emberi összefogás kell a tárgyak internetéhez

Emberi összefogás kell a tárgyak internetéhez 

Nyílt megoldások alkalmazására és iparágakon átívelő együttműködésre szólította fel a cégeket a tárgyak internetében (Internet of Things – IoT) rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében a világ egyik legnagyobb szórakoztató elektronikai szakkiállításán, a Consumer Electronics Show-n (CES) tartott nyitóelőadásában a Samsung Electronics elnök-vezérigazgatója, BK Yoon.
A legrosszabb tízben Magyarország

A legrosszabb tízben Magyarország 

Görögország a világ legkockázatosabb adós országa, megelőzve Venezuelát, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listáján négy további EU-tagállam is szerepel, köztük most először Magyarország - áll az egyik legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport hétvégén ismertetett összesítésében.
CES 2009: a videomagnó és az IPTV nyomában

CES 2009: a videomagnó és az IPTV nyomában 

A 2009-es Nemzetközi CES várhatóan a harmadik legnagyobb kiállítás lesz a show 42 éves történetében. Több mint 2700 vállalatot várnaka 2009-es CES-re, amelyek közül 300 vállalat első kiállítóként vesz részt a shown. Az új kiállítók között olyan neves vállalatok lesznek jelen, mint a Blockbuster, Hyundai/Kia, Mattel vagy a PricewaterhouseCoopers. A 2009. januári esemény rendkívülinek ígérkezik, hiszen 140 országból érkeznek Las Vegasba az iparág szakértői, hogy megismerjék a legújabb trendeket és a hamarosan piacra lépő technológiai újdonságokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Pénzszerzés

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából 

Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből.

Cégblog

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez? 

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon.

Gazdaság

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket 

A hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo