Brillit cikkek


Cégépítés járvány idején: rázós év lesz 2022?

Cégépítés járvány idején: rázós év lesz 2022? 

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is félve tekintenek a jövőbe, miközben a kis- és középvállalkozások számára gyakran valóban a lét a tét. Költségoptimalizálás, digitális fejlesztések, stabil beszállítói- és ügyfélkör kialakítása – csak néhány feladat, amit most fontosabb megugrani, mint valaha. Melyek lesznek 2022 legégetőbb kihívásai a KKV-k számára és milyen megoldások segíthetnek sikerrel megbirkózni a nehézségekkel? 
Kiderült, milyennek látják a magyar cégek az alvállalkozóikat

Kiderült, milyennek látják a magyar cégek az alvállalkozóikat 

Megjelent az első beszállítói kutatás. Ebből többek között kiderült, a magyar vállalkozások döntő többségének a logisztika, a könyvelés és bérszámfejtés, illetve az építőipari munkák kapcsán van szüksége alvállalkozókra. A partnerek bevonása során elsősorban a megbízhatóságot és a jó referenciákat értékelik, illetve leginkább ismerettség és ajánlások révén keresnek alvállalkozókat – derül ki a Brillit.com 400 hazai cég körében végzett felméréséből. A kis- és középvállalkozásoknak sokszor azzal akad gondjuk, hogy egyáltalán feltűnjenek potenciális üzleti partnerként a céges beszerzések radarján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Mélyrepülés a jelzálogpiacon

Mélyrepülés a jelzálogpiacon  

Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma.

Cégblog

Tovább bővül a budapesti reptér –  új ázsiai járat érkezik

Tovább bővül a budapesti reptér – új ázsiai járat érkezik  

A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Társadalom

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor?

Hogyan kaszálhatnak a vállalkozások húsvétkor? 

Vannak kijelölt szektorok, mint például az édességárusok, akik az éves forgalmuk jelentős részét ezekben a napokban bonyolíthatják. 

Infokom

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ

A magyar cégek közel fele már mesterséges intelligenciát használ 

A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, releváns AI-megoldásokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo