Újabb döntős csapatokra derült fény a szakképzős diákok pénzügyi versenyén

A második forduló utolsó előtti versenynapján újabb négy csapat jutott a Privátbankár.hu népszerű pénzügyi versenyének országos döntőjébe – a technikumok és szakképző iskolák diákjai ezúttal is kitettek magukért.

Plan D
Iskola: Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum
Csapatkapitány: Hetei Helga
Felkészítő tanár:  Pásztorné Daskó Csilla

Táncos Csajok 
Iskola:
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
Csapatkapitány: Jobbágy  Dorka
Felkészítő tanár:  Pandák Katalin

Trónfosztók Remastered
Iskola:
Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum
Csapatkapitány: Daróczi Martin
Felkészítő tanár:  Juhász – Szabó Anett

Az országos döntő 20 fős mezőnyéből így már csak 4 hely kiadó: november 19-én kedden Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megye valamint Budapest csapatai mérkőznek meg ezekért a helyekért. Az eddig továbbjutott csapatok teljes listája a verseny weboldalán, a diakforum.hu-n található.

A versenyre szakértők által összeállított és felügyelt, a középiskolás korosztálynak szóló oktatási anyagokkal lehetett felkészülni, amely a verseny hivatalos weboldalán, a diakforum.hu-n érhető el. Valós élethelyzetek alapján, a diákok nyelvén íródott tudásbázisról van szó, ami mindig fontos, de a mostani, nehezebb gazdasági helyzetben és borúsabb kilátások mellett mondhatni elengedhetetlen a boldoguláshoz.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal ismertessék meg azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők abban is bíznak, hogy a diákok segítségével a családok életébe is „becsempészhetnek” olyan pénzügyi alapismereteket, amelyek egyébként jellemzően nem szerepelnek napirenden. A verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo