Szükség van rájuk – mentor program időseknek

Az idősödő társadalomról általában problémaként szokás beszélni, pedig az idősek korcsoportjára mint növekvő erőforrásra is tekinthetünk. A tizedik évébe lépő Senior Mentor programban épp ez történik.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A KSH friss adatai szerint Magyarországon az 55 év felettiek száma meghaladja a hárommilliót. Az idősebbek aránya a teljes magyar népességhez viszonyítva fokozatosan növekszik, 2025-re pedig az ország népességének jóval több mint 20 százaléka 65 év fölötti lesz. Az emberek egyre tovább élnek egészségesen, megőrzik fizikai és szellemi aktivitásukat, hosszabb ideig tudnak és szeretnének is munkában maradni. A munkavállalók 51 százaléka 65 évesen, azt követően vagy egyáltalán nem szeretne nyugdíjba menni. A legtöbben ennek okaként az aktív életmódot, a munka élvezetét, és anyagi természetű érveket neveztek meg – derül ki az Aegon 2015-ös nemzetközi nyugdíj-felkészültségi kutatásából.

Kép: Pixabay

Élethosszig tanulás – boldog időskor

Az időskori munkavállalás azonban amellett, hogy elkerülhetetlen a mai modern társadalom gazdasági fenntarthatóságához, hozzájárulhat a teljesebb idős korhoz, csökkentheti a depresszió, az időskori demencia előfordulását is. Az aktív idősödés (active ageing) fogalma nem csak a fizikai aktivitás képességét, de a szociális, gazdasági, kulturális, szellemi és civil életben való aktív részvételt is magába foglalja.

Nemcsak a tartósan munkanélküliek, hanem az inaktív nyugdíjasok esetében is megfigyelhető, hogy jóval többször keresik fel a családorvost, és sokkal többet költenek gyógyszerre, mint dolgozó társaik. Hiszen a munkának olyan meghatározó szerepe van életünk során, hogy annak hiánya pszichés eredetű megbetegedésekhez vezethet. A hollandiai Amszterdami Egyetem kutatóinak tudományos eredményei szerint az időskori depresszió és a demencia között bizonyítható kapcsolat van. A boldog időskor eléréséhez hozzájárul az élethosszig tartó tanulás, a kreativitás, az életet vezérlő célok, stratégiák kialakítása.

Mentor program időseknek

Az immár egy évtizedes múltra visszatekintő Senior Mentor programot elindító és működtető Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. kutatásai szerint az idősebb felnőttek különösen a fiatalokkal és gyerekekkel végezhető munka iránt érdeklődnek. A sikeres mentor és oktató kvalitásait könnyen megtalálni az idősebb felnőttekben, akik türelmesek, gyors megoldások erőltetése nélkül hajlandóak időt szánni a gyerekekre, és rendszeresen tudnak tanítványaikkal foglalkozni.

Szívesen mennek vissza dolgozni a nyugdíjasok
Három hónap alatt 36 darab Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alakult hazánkban és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd – állítja Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
A Senior Mentor Program új lehetőséget kínál az 55 év feletti magyarok számára, hogy a köz szolgálatába állítsák felhalmozott tudásukat – hangsúlyozza Aichelburg Márton, a Senior Mentor Program kitalálója, a Civil Vállalkozások ügyvezetője. A program jelenleg 25 általános iskolában működik égető társadalmi problémák megoldását célozva, kezdve a gyermekek olvasási és szövegértési gondjainak felszámolásával.

Ma több mint száz egyéni tag – oktatóként és mentorként – teljesít szolgálatot kihívásokkal küszködő általános iskolákban iskolai tanítás utáni programokban, hogy segítsék a gyerekeket az olvasás elsajátításában és magabiztosságuk növelésében, valamint azon készségek megszerzésében, melyek szükségesek a siker eléréséhez mind az iskolában, mind az életben. (Forrás: budapestlab.hu)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo