Riasztó helyett a szomszédokban hisznek a magyarok

A hatékony lakásvédelmi módszerek közül leginkább a lakásbiztosításokban, a szén-monoxid-riasztókban és a szomszédok összefogásában bíznak a magyarok - derült ki a K&H biztos jövő indexéből.

Kármegelőzési és kártalanítási szempontból a lakásbiztosítást tartják a legjobb megoldásnak a magyarok. A K&H biztos jövő index adatai szerint az idei első negyedévben az emberek 61 százaléka tartotta nagyon hatékony védelemnek a lakásbiztosítást, így a tavalyi eredményekhez hasonlóan idén is ez végzett az első helyen.

A kutatás szerint kármegelőzés és kárenyhítés szempontjából a top 3 legnépszerűbb módszer között szerepel még a szén-monoxid-riasztó, illetve a szomszédok összefogása. A lakóközösség erejében a magyarok több mint fele, 56 százaléka bízik nagyon, leginkább a nők és a kisvárosokban, falvakban élők.

Kép: SXC

Jócskán romlott azonban a biztonsági ablakok és ajtók, távfelügyelettel rendelkező riasztók, valamint a rendszeres járőrözés megítélése tavalyhoz képest. A távfelügyeletes riasztókat például már csak 45 százalék tartja nagyon hatékonynak szemben a tavalyi 58 százalékkal. A házőrző kutyák szintén vesztettek a népszerűségükből, a lista végén végeztek a saját tűzoltó készülékekkel együtt: mindkettőt 43-43 százalék tartja hatékonynak.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, nem-életbiztosításokért felelős vezetője azt mondta, hogy egyre tudatosabbak a lakástulajdonosok, egyre körültekintőbben választanak lakásbiztosítási konstrukciókat és többen igénylik a kiegészítő biztosításokat.

A szakember azt is elmondta, hogy a K&H Biztosító 2017 első negyedévében egy-egy lakásbiztosítási káreseményre átlagosan 80 ezer forintot fizetett ki, ami 70 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A lakásbetöréses károk száma 70 volt, ami azonos az egy évvel korábbi adatokkal. A betöréses károknál pedig az átlagos kárösszeg 128 ezer forintra rúgott, ami 20 százalékos mérséklődést jelent.

Lakásbiztosításban még van mit behoznunk
Tízből hét magyar lakástulajdonost vagy bérlőt legalább egyszer ért már valamilyen kár az elmúlt tíz évben, azonban egy friss felmérés szerint az otthonbiztosítással rendelkezők harmada öt éve vagy még annál is régebben módosította szerződését, ráadásul közel 10 százalékuk nem tudja, hogy pontosan mire is terjed ki a biztosítása.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo