Orbán: "2009 olyan lesz, amilyenné a magyarok teszik"

Az előttünk álló esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás - jelentette ki Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz - szövetségben a KDNP-vel - készen áll arra, hogy a sikeres európai módszerek alkalmazásával kivezesse Magyarországot a válságból. A tavalyi év utolsó napján, néhány órával az új esztendő beköszönte előtt adott interjúban Orbán Viktor nyomatékkal szólt az európai parlamenti választások jelentőségéről. Ha a választáson sokan vesznek részt, és a változás mellett szavaznak, akkor annak "meglesznek a következményei" - vélte a Fidesz elnöke. Szerinte 2009 olyan év lesz, amilyenné a magyarok teszik azt a maguk számára.

A kormány a végletekig legyengítette az országot, majd félrekezelte a válságot, ezért a körülmények kétségkívül jóval nehezebbek lesznek, mint korábban, de ez a helyzet is számos lehetőséget, esélyt kínál, amelyeket érdemes megragadni. - mondta a Fidesz elnöke.

Irígy kofa
"Orbán Viktor olyan, mint egy irigy és lusta kofa, csak azért ócsárolja más portékáját, mert neki magának nincs" - reagált Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének vasárnapi, az MTI-nek adott interjújára.

Az MSZP szóvivője hozzátette: ez alatt azt érti, hogy a halandzsa mellett a Fidesztől továbbra sem hangzottak el konkrétumok az ország jelenével és jövőjével kapcsolatban.

Nyakó István azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz elnöke szerint az előttünk álló esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás, azt mondta: Orbán Viktor ott folytatja 2009-ben, ahol 2008-ban abbahagyta. Az ellenzéki pártelnököt az ország jövőjével kapcsolatban a semmitmondás és a felelőtlenség, a kormánypárttal szemben pedig hatalommániás kirohanások jellemzik.
Komisz év?

Ugyanakkor szerinte ahhoz, hogy valamit tenni lehessen, véget kell vetni annak, ami most zajlik. Orbán Viktor úgy látja, hogy 2009 attól függően lesz Magyarország számára sikeres, vagy sikertelen esztendő, hogy az emberek képesek lesznek-e elérni olyan politikai változást, amely gazdaságpolitikai változást is magával hoz majd. Ha minderre nem kerül sor, akkor 2009 "komisz esztendőként" marad meg az emlékezetükben - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint az emberek többfajta módon is elérhetik a politikai változást. Mint mondta, 2008-ban a népszavazás egy ilyen eszköz volt, 2009-ben pedig az európai parlamenti választás kínálja ezt a lehetőséget. Orbán Viktor elmondta, hogy személyesen is részt vesz majd az EP-kampányban, a Fidesz elnöksége pedig január 17-én dönt a párt európai parlamenti választási listájáról.

Három felé

Az előrehozott választások esélyéről a Fidesz elnöke azt mondta, hogy ha az ellenzék valamennyi pártja úgy akarná, akkor három hónap múlva parlamenti választásra kerülhetne sor Magyarországon. "Csak hát az ellenzék nem egy követ fúj, hanem legalább hármat" - jegyezte meg. Szerinte az SZDSZ és az MDF a saját pártérdekeiket az ország érdeke elé helyezik. Mint mondta, az ország érdekét az szolgálná, ha meg lehetne állapodni velük a parlament feloszlatásáról, "de a végén mindig elugranak".

A jelenlegi miniszterelnökkel való esetetges egyeztetés lehetőségéről Orbán Viktor azt mondta: "hazug emberrel és sánta kutyával az vitatkozik, akinek elment a józan esze". Szerinte a hatalmat jelenleg birtoklókkal csak a politikai változásról van értelme beszélni: "mikor mennek el, mikor lesz a választás, milyen feltételek mellett, hogyan adják át az ország irányítását a következő parlamentnek".

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo