Orbán Viktor feltette a kezét

A Financial Times (FT) információi szerint Mark Rutte holland miniszterelnök ígéretet tett Orbán Viktornak arra, hogy ha kinevezik a katonai szövetség főtitkárává, akkor hivatali ideje alatt Magyarországnak joga lesz visszautasítani az Ukrajna területén tervezett NATO-tevékenységeket. Korábban a magyar kormány tagjai azt mondták, hogy semmiképp sem hagyják jóvá Mark Rutte kinevezését.

Hollandia és Olaszország NATO-szövetségesi segítségként, azt követően bocsátották Szlovákia rendelkezésére légvédelmi rendszereiket, hogy az előző pozsonyi kormányzat Ukrajnának ajándékozta Sz-300-as légvédelmi rendszereit, illetve egy Kub légvédelmi rendszert. A szlovák légvédelmi rendszerek elajándékozását annak idején számos bírálat érte, hasonlóképpen, mint Eduard Heger ügyvezető kormányának azon lépését, hogy Ukrajnának ajándékozta Szlovákia teljes vadászrepülőgép-állományát - 13 MiG 29-est. Ez utóbbi ügyben Robert Kalinák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a múlt héten bejelentette, hogy feljelentést tesznek az előző kormány döntése miatt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo