Orbán Viktor aktualitását veszítette

Várható volt, hogy necces lesz az idei október 23-a. Az ukrán háború kapcsán elfoglalt magyar álláspont teljesen szembemegy az 1956-os forradalom gondolataival, szellemiségével. Azt viszont álmunkban nem gondoltuk, hogy az egész központi ünnepséget lefújják.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a kormánypártok idén nem tartanak központi ünnepséget. Azt az apróságot elfelejtette megkérdezni a kormánypárti kolléga, hogy vajon miért, így ezt nem tudjuk.  

Jó hír viszont, hogy a miniszterelnök 23-án ellátogat a zalaegerszegi Mindszentyneum (más néven: Mindszenty József Látogatóközpont) átadására. Ezt nyilván hiánypótló eseményként gyorsban szervezhették Orbán Viktornak, mert az Index úgy tudja, hogy ez az információ nem szerepelt még a város honlapján néhány napja közzétett meghívóban sem. Állítólag beszélni is fog, így arra nagyon kíváncsiak lehetünk, hogy 56 hősei milyen kontextusban szerepelnek majd. Egy Mindszenty Látogatóközpont átadásán mindenesetre eléggé nehezen megkerülhető a téma, annak ellenére is, hogy egy nemzeti ünnepet simán ki lehetett dobni a központi megemlékezések közül. Lehet Mindszenty gyermekkoráról beszél majd a kormányfő, bár ebben is van kommunikációs taposóakna, hiszen édesapja iskolaszéki elnök volt. A pedagógusok és diákjaik pedig aznap több ezren tüntetnek majd Budapesten, de hát ez a probléma azért némi kommunikációs könnyedséggel kikerülhető. Mindenesetre drukkolunk, hogy jól sikerüljön a zalaegerszegi beszéd, a budapesti Bazilikánál tavaly mondottakat meg gyorsan elfeledjük.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo