Odessza orosz város, amely "egy kicsikét zsidó", mondta Putyin, amikor előadta legújabb ideológiáit

Egy új világ építésének feladata áll előttünk, a sokpólusú világrend kialakulása elkerülhetetlen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitakör plenáris ülésén Szocsiban.

"Az országok és népek tisztában vannak tulajdon érdekeikkel és lehetőségeikkel, és készek önmagukra támaszkodni, ami megsokszorozza erejüket" - mondta az orosz vezető. Úgy vélekedett, hogy mindenkinek hozzáférést kell biztosítani a modern fejlődés előnyeihez, az ennek korlátozására irányuló kísérleteket pedig agressziónak kell tekinteni.

A hatodik alapelv az orosz elnök felfogásában az egyenlőség, amelynek értelmében többé senki sem hajlandó alávetni magát, és az érdekeit és a szükségleteit a gazdagabbaktól vagy erősebbektől függővé tenni.

"Ez az emberiség egész történelmi tapasztalatának kvintesszenciája" - zárta az államfő.

Kitért rá, hogy korábban javaslatot tett Oroszország NATO-csatlakozására, de ezt elutasították. Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy figyelmen kívül hagyta Moszkva más javaslatait és figyelmeztetéseit is.

Azt mondta, hogy ukrajnai háború, amelyet Oroszország szerinte nem elkezdett, hanem befejezni igyekszik, nem területi konfliktus, hanem a leendő világrend alapelveiről szól, és a tartós béke megteremtéséhez mindenkinek biztonságban kell éreznie magát.

Felidézte, hogy a háború a Donyec-medencében a 2014-es kijevi államcsíny nyomán tört ki, és immár 10. éve folyik, és ott a "különleges hadművelet" kezdete előtt is haltak meg emberek, amire azonban Nyugaton nem figyeltek oda, és akikért "senki nem sírt".

Állítása szerint több mint 90 ezer halottat és sebesültet vesztettek az ukrán fegyveres erők a június 4-én megkezdődött ellentámadásuk során, továbbá 557 harckocsit és közel 1900 különböző osztályú páncélozott járművet.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo