"Nem mindegy, hogyan számolják ki a nyugdíjat"

Sok a bizonytalanság a 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulással kapcsolatban, a kormányszóvivő bejelentése óta keveredik a munkaviszony és a szolgálati idő szerinti számítás fogalma - hívja fel a figyelmet Székely Tamás. A vegyipari szakszervezet elnöke szerint egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket alkalmazzák az évek kiszámításakor, az elhangzott munkaviszony szerinti a kedvezőtlenebb konstrukció.

Tisztázatlan az is, hogy mit takar a kormány által megfogalmazott „kedvezmény", Székely szerint félő, hogy ez, az ígéretekkel ellentétben nem teljes körű nyugdíjat jelent. Az elnök emlékeztet arra is, hogy a VDSZ-nek van egy hitelesített, mindenkire - a férfiakra is - vonatkozó népszavazási kezdeményezése a korai nyugdíjaztatás ügyében, ám a folytatáshoz már hónapok az Alkotmánybíróság döntésére várnak.

Egyelőre nem tudni, hogy pontatlanságból, vagy tudatosan fogalmazott úgy a kormányszóvivő, hogy 40 év munkaviszony után és nem szolgálati időhöz kötve mehetnek nyugdíjba a nők - olvasható a vegyipari szakszervezet (VDSZ) közleményében. Székely Tamás elnök felhívja a figyelmet arra, hogy a bejelentésben elhangzott munkaviszony alapján számított konstrukció jóval kedvezőtlenebb, mint a korábban javasolt és beígért szolgálati idő szerinti számítás. Tisztázatlan, hogy szándékos-e a módosítás, vagy tájékozatlanságból keveredik a két fogalom, ezért az érdekvédők sem tudják, melyikhez igazodjanak azok, akiknek szolgálati időből van már 40 évük, de ugyanennyi munkaviszonyhoz még hiányzik néhány.

Mikor kedvezőbb?

Ebből is kiderül, hogy a szolgálati idő szerinti számítás a kedvezőbb, mert ebbe a szakmunkásképzésben, a főiskolán vagy az egyetemen eltöltött évek is beszámítanak, míg a munkaviszonynál - ahogy ez el is hangzott - ezt nem veszik figyelembe.  Székely aggódik azért is, mert a bejelentésben kedvezményes nyugdíjazás szerepelt, ami nem feltétlenül azonos a teljes körű nyugállományba vonulással. A szakszervezeti vezető azt sem érti, mire alapozza a kormány azt az állítást, amely szerint az új lehetőségre jövőre - akkortól hatályos a döntés - 18-24 ezer nő lesz jogosult, miközben mostanáig mindenki 6 ezer érintettről beszélt.  Az elnök azonban kijelentette, örül annak, hogy legalább a nők megkaphatják ezt a lehetőséget, ám emlékeztet arra is, hogy a mintegy 40 ezer tagot számláló VDSZ évek óta szorgalmazza a 40 év szolgálati idő után járó teljes körű és minden munkavállalónak - a férfiaknak is - alanyi jogon járó kedvezményt. A szervezet ez ügyben tavasszal népszavazást kezdeményezett, amelyet az OVB nyár végén hitelesített, ám egy beadvány miatt az Alkotmánybíróságnak (AB) kell döntenie, továbbengedi-e a kezdeményezést. Az indítványozó addig nem kezdheti el a támogató aláírások gyűjtését, amíg az AB nem határoz az ügyben. A VDSZ hónapok óta várja a választ.

Székely Tamás kijelentette, kitartanak a saját, eredeti kezdeményezésük mellett, bár kétségtelen, hogy van olyan politikai párt, amely eleinte élesen bírálta, az utóbbi időben viszont sajátjaként kezeli a vegyészek javaslatát. 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo