Minden hatodik ember éhezik

A magas élelmiszerárak az idén további 40 millió embert taszítottak éhezésbe a világon - közölte az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), amely szerint ezzel globálisan mintegy 963 milliós az éhezők tábora.

 A FAO legfrissebb jelentése szerint egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a rendes és rendszeres étkezést, különösen Ázsiában és Afrikában. A fel nem töltött élelmiszerkészletek, az árhullámzás és a globális pénzügyi válság tovább rontják a globális élelmiszerellátás biztonságát.

A FAO deklarált céljával ellentétben - 2015-ig a felére akarták csökkenteni az éhezők számát világszerte - a Föld élelmiszerrel rosszul ellátott lakóinak száma egyre nő: míg 1990-92-ben 842 millióan, 2003-2005-ben 848 millióan, tavaly már 923 millióan és az idén már 963 millióan nem jutnak elegendő táplálékhoz világszerte. A FAO vezérigazgatója ugyanakkor elismerte, hogy a FAO által kitűzött célokat egyre nehezebb elérni, annál is inkább, mert a globális gazdasági válság megcsappantja a nemzetközi segélyeket is.


Éhezők aránya - forrás: FAO

A FAO tagállamai az idén júniusi világélelmezési konferencián kötelezettséget vállaltak, hogy 2015-re, a mostani élelmiszerválság ellenére, felére csökkentik az éhezők számát a világon. A FAO vezérigazgatója, Jacques Diouf korábban úgy vélte, hogy a jelenlegi tendenciák mellett ezt a célt 2015 helyett csak 2050-re lehet majd teljesíteni.

A jelentést itt találja.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo