Menekülnének a külföldiek Egyiptomból

Zűrzavar uralkodik Kairó nemzetközi repülőterén, külföldiek ezrei igyekeznek elmenekülni a belpolitikai válság és tüntetések sújtotta Egyiptomból.  A kairói repülőtéren déltájban elterjedt egy bejelentés a dán, német, kínai, brit és kanadai utasok csoportjai között, hogy kormányuk gépeket küldött értük, s erre ideges tülekedés indult a kapuk felé. Az Egypt Air hétfőn felújította járatait nagyjából 14 órás szünet után, amelynek oka a kijárási tilalom és a szolgálatba állítható személyzet szűkössége volt. Számos ország kezdte már meg vagy készíti elő állampolgárainak kimenekítését.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Törökország a hétfőre virradó éjjel 1144 polgárát hozta haza Kairóból és Alexandriából a Turkish Airlines által bérelt öt repülőgépen. Szombaton és vasárnap 330 török állampolgárt vittek haza az észak-afrikai országból.

Várhatóan rövidesen megérkezik a ciprusi Larnaca repterére az első bérelt repülőgép, amely amerikai állampolgárokat hoz Egyiptomból - közölték az Egyesült Államok nicosiai nagykövetségén. A gép a kairói repülőtéren tapasztalható torlódások miatt a tervezettnél később ér a szigetre. A nagykövetségen nem közölték az utasok számát és azt sem, hány repülőgép érkezik még amerikaiakkal a hétfői nap folyamán.

Görögország két C-130-as szállító-repülőgépet küld az Egyiptomban tartózkodó görögök elszállítására - közölte a görög külügyi szóvivő, de nem tudta megmondani, hogy ez mikor történik meg. "A gépek indulásra készek. Kapcsolatban állunk az ottani hatóságokkal. De odarepülni csak akkor tudunk, ha az alexandriai leszállás biztosítva van" - mondta.

Olajárak felfelé
Százegy dollár fölé került a Brent olajfajta ára hétfőn kora este, 28 hónapja először. Az olaj árának emelkedését az okozta, hogy az egyiptomi kormányellenes tüntetések bizonytalanságot okozhatnak a Közel-Keleten, és leállhat a hajóforgalom a Szuezi-csatornán, amelyen a Perzsa-öbölben termelt kőolajat szállítják. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára 1,66 dollár emelkedéssel hordónként 101,08 dolláron állt röviddel 18.30 óra után. A Brent ára közel egy órával korábban került száz dollár fölé.

Az orosz Lukoil és Novatek cégek hétfő közölték, hogy hazaszállítják dolgozóikat Egyiptomból. A Lukoil olajvállalat vasárnap 15 dolgozóját költöztette családostól Dubajba, ahonnan kedden hazatérnek Oroszországba. A Novatek gázkitermelő cég hétfőn evakuálja Egyiptomban dolgozó alkalmazottait. Oroszország és Izrael két-két, Csehország egy gépet küld állampolgáraiért.

Indiaiak százait menekítették ki. Hétfőn 316-an érkeztek meg Mumbaiba (Bombay) az Air India különgépén, és a nap folyamán még 257 embert várnak Egyiptomból a városba. Kína két charterjáratot küldött hétfőn, és kedden még kettőt indít az összesen mintegy ötszáz, Kairóban rekedt kínaiért.

Hétfőn 140 német állampolgár hagyta el Kairó városát a repülőtér irányában. Elszállításukat biztonsági okokból a kairói német nagykövetség szervezte meg - közölte a dpa hírügynökség ottani tudósítója. Frankfurtból reggel elindult a Lufthansa légitársaság egy Jumbo-Jet különgépe, amely délután indul vissza Egyiptomból - elsősorban diplomaták hozzátartozóival és az egyiptomi fővárosban dolgozó németekkel.

Ausztrália is különjáratot bérel állampolgárainak evakuálására az arab országból: a Qantas légitársaság egy Boeing-747-es gépe megy kimenekíteni az ausztrálokat - közölte Julia Gillard miniszterelnök. Hivatalos adatok szerint körülbelül 1100 ausztrál tartózkodik Egyiptomban, de a tényleges szám jóval magasabb lehet, mert az ország népszerű turistahely az ausztrálok körében. A Qantas járata szerdán száll fel, és Londonba vagy Frankfurtba viszi majd utasait.


A katonák nem lőnek - fotó: AP

Ausztria is megkezdi Egyiptomban tartózkodó állampolgárai kimenekítését - jelentette be a bécsi külügyminisztérium. A minisztérium két különgépet küld Kairóba, ezeken összesen közel 240 utas számára van hely.

Chartergépeket küldött Kanada is az állampolgáraiért; az első hétfőn délután szállt le Kairóban, ahol addigra már elkezdődött a kijárási tilalom. A távozókat Európába szállítják. Elsőként a gyermekes házaspárokat juttatják ki - közölte az ottawai külügyminisztérium.

Sok tízezren nyaraltak volna

Hétfőn több nyugat-európai utazási iroda leállította az egyiptomi utak szervezését, és elkezdte az üdülőhelyeken tartózkodó mintegy 30 ezer brit, 4 ezer belga, 15 ezer svéd, 2,5 ezer finn és ezer francia hazautaztatását.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) főtitkára, Abdallah el-Badri hétfőn felvetette, hogy az egyiptomi helyzet kihathat a Szuezi-csatornára is, és ez kőolajhiányt okozhat. A szervezet kész növelni a termelését - mondta erre a lehetőségre. Az egyiptomi hatóságok közlése szerint a stratégiai fontosságú víziút egyelőre teljes kapacitással működik.

Egymillióan a változásért
Hétfőtől általános sztrájkot, keddre pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek Egyiptomban a harminc éve uralkodó Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetők. "Éjjel eldöntöttük, hogy keddre szervezünk egy megmozdulást, amelyen a remények szerint egymillió ember vesz majd részt" - mondta Íd Muhammad szervező. A tiltakozó menetet az "Április 6." nevű ifjúsági mozgalom javasolta. A sztrájk a szuezi munkások ötlete volt, akik késő vasárnap szólították fel az egyiptomiakat a munka beszüntetésére. Hozzájuk várhatóan többen is csatlakoznak majd, hogy nagyobb nyomatékot adjanak követeléseiknek. Szuez, Kairó és Alexandria az elmúlt hat napban véres zavargások színhelye volt. A három nagyvárosban kijárási tilalom van érvényben.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo