Megvan, melyik volt 2019 legígéretesebb országa

Az Economist évek óta olyan országoknak ítéli „az év legígéretesebb országa” díját, ahol a legkomolyabb fejlődést tapasztalták, legyen szó akár gazdasági, társadalmi, vagy éppen politikai előrelépésről. A 2019-es győztes egy ország, amely úgy tűnik, hogy szépen lassan elkezdett kilábalni a diktatúrából.

Több szempontból is nagyon nehéz éven vagyunk túl, és 2019 egyik leginkább vészjósló trendje a tomboló, harcos nacionalizmus volt – elég csak arra gondolni, hogy Indiában több muszlimot megfosztottak állampolgárságától, míg Kínában minden jel szerint internáló táborokba küldik az ujgur muszlim kisebbséget (igaz, ezek hivatalosan „oktatási és továbbképzési” intézményekként futnak).

Egységes fellépés a terrorizmus ellen

Ezen példák tükrében örömteli volt azt látni, hogy több országban is jelentős lépéseket tettek az ilyen típusú ideológiák térnyerése ellen, például az új-zélandi terrortámadás után Jacinda Ardern miniszterelnök hidzsábot viselve jelentette be, hogy a muszlim közösséget ért támadás az ország minden állampolgárát érte. Kormánya ezután nem sokkal pedig betiltotta a félautomata fegyvereket, és több ezret visszavásárolt a lakosságtól.

Névváltoztatás és béke

A mára hivatalosan is Észak-Macedónia néven futó korábbi Macedónia névváltoztatásának köszönhetően megnyílt az út a balkáni ország NATO és EU csatlakozása előtt. Igaz, ez utóbbi esetben Emmanuel Macron blokkolja egyelőre Észak-Macedónia felvételét az európai államszövetségbe, mivel attól tart, hogy a francia szavazókat felbosszantaná egy újabb balkáni ország beléptetése.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo