Lengyelországba azonnal nemzetközi katonai erők érkeznek, ha az oroszok támadnak

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be az X-en.

„Éppen most folytattam telefonbeszélgetést Donald Trump amerikai elnökkel a lengyel légtér orosz drónok általi többszöri megsértéséről, ami ma éjjel történt” – közölte Nawrocki. Hozzátette: a beszélgetés része annak a konzultációsorozatnak, amelyet Lengyelország a szövetségeseivel folytat.

A mai megbeszélések megerősítették a szövetségesek egységét - áll a bejegyzésben.

Wieslaw Kukula lengyel vezérkari főnök szerda este a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban közölte: a fehérorosz fél figyelmeztette Varsót, hogy Fehéroroszország légterén keresztül drónok tartanak Lengyelország irányában. A figyelmeztetés időpontjára vonatkozó kérdésre Kukula elmondta: „az előzetes figyelmeztetés hasznos volt” a lengyel fél számára. Meglepőnek nevezte, hogy „a (lengyel) szárazföldi határon a helyzetet erősen eszkaláló Fehéroroszország elszánta magát az ilyen típusú együttműködésre”. „De nem utasítottuk vissza, a mi válaszunk pozitív volt, azaz adatokat szolgáltattunk Fehéroroszországnak az irányába tartó (légi) eszközökről” – mondta el a vezérkari főnök.

Kőkemény lenne a nyugati válasz Lengyelország megtámadása esetén
Kőkemény lenne a nyugati válasz Lengyelország megtámadása esetén
Fotó: Facebook/Karol Nawrocki
A légvédelmi művelet során Lengyelország együttműködött a NATO-val, és „készen állt az eszkalációra”, a civil repülőterek bezárásától kezdve „a további, Németországból és más országokból érkező szövetséges erők (esetleges) bevonulásának előkészítéséig” – közölte Kukula.

Donald Tusk lengyel kormányfő korábban közölte: szerda hajnalban 19 légi eszköz repült be Lengyelországba keleti irányból, ezek közül legalább hármat lelőttek. A tárgyak „jelentős része” Fehéroroszország területéről repült be Lengyelországba – mondta el Tusk.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo