Lázár János: „Szemtől szembe mondom el Orbán Viktornak, ha problémám van”

Egy órán át válaszolt saját és olvasóink kérdéseire Lázár János miniszterelnöki biztos, kormánybiztos, országgyűlési képviselő. Az Ukrajna elleni háború ügyében higgadtságot vár a kormánytól, más kérdésekben viszont dinamizálná a kormány politikáját, a választásokon nagy küzdelmet vár.

A csütörtöki események tükrében nem meglepő módon a Lázár Jánossal folytatott beszélgetés is az Oroszország által indított háború kérdésével kezdődött. Az egykori minisztert is megrendítették a történtek, de fontosnak látta rögtön nagyobb összefüggésbe is helyezni az eseményeket.

„A Covid után ez egy újabb krízishelyzet a térségünkben, Európában. A háború meg fogja változtatni a kontinens, de akár az egész világ helyzetét is. Súlyos gazdasági következményekkel is számolok, újabb válság jöhet, attól félek.”
Leszögezte viszont, hogy „Magyarország és az itt élő emberek biztonsága a legfontosabb”, valamint segíteni kell azokon is, akik országunkba menekülnek majd.

Lázár János (Fotó: Bánkuti András)

Ennek kapcsán reagált Márki-Zay Péter azon mondataira, hogy Magyarországnak katonákat és fegyvereket kéne küldeni Ukrajnába .

Lázár szerint

„ez nagyon veszélyes gondolat. Tisztában kell lennünk az erőnkkel. NATO- és EU-tagként el kell ítélnünk az orosz támadást, de komoly következményekkel járna, ha belesodródnánk a háborúba. Putyin megfenyegetett mindenkit. Felelőtlen lenne katonákat vagy fegyvereket küldeni.”
Ennek kapcsán azt is kifejtette, hogy ez a választásokra is hatással lehet.
„Április 3-án vezetőket választunk. Nem mindegy, ki tud higgadtan, nyugodtan dönteni. Minden szót, minden tettet meg kell fontolni. Alkalmatlan az, aki pillanatnyi felindulás alapján, vagy a saját politikai népszerűsége érdekében dönt és katonákat akar küldeni.”
A várható pusztító gazdasági hatásokról elmondta, egyetért Biden elnökkel abban, hogy a szabadságnak ára van, amit meg kell fizetni, és nem is lesz olyan ember Európában, akinek az életét gazdasági értelemben ne befolyásolná a háború. A már így is súlyos infláció további növekedése jöhet, az energiaellátás biztonsága is veszélybe került.
„Minden ágazatot és a mezőgazdaságot is hátrányosan fogja a háború érinteni, bele fog remegni mindenki.”
Kérdésünkre, hogy számoltak-e a Fideszben ezzel a forgatókönyvvel, és mire számítanak, hogyan befolyásolhatja a választási esélyeket a háború kitörése, a képviselő inkább általánosságokban válaszolt. Elmondta, azzal mindenképpen számoltak, hogy az előttünk álló években nem lesz olyan stabilitás, mint az elmúlt 10-15 évben.
„Covid, infláció, energiaárak, háború, ezek mind kockázatokat jelentenek. Megváltozott a világpolitikai, világgazdasági helyzet.”
Azt a választókerületében az emberekkel beszélve is tapasztalja, hogy „aggasztja, foglalkoztatja” az embereket a helyzet, ezért szerinte is biztosan befolyásolni fogja a választási eredményeket a háború, de hogy milyen irányba, azt még nem lehet megmondani.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo